TRND - Globus Vital

Megint egy TRND projekt tapasztalattal jövök. Bocsi attól, aki nem akar ilyet olvasni, és nyugi, lesznek még a gyerekekkel, az életünkkel kapcsolatos bejegyzések. Ja, mondjuk ez is az.

Mostanában több projekt is érkezett, amelyekbe szívesen bekerültem volna, de sajnos nem jártam sikerrel. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem a Globus Vital tesztelésére. Csodálkoztam is, amikor kiválasztottak.

Kicsit tartottam is ettől a projekttől, mert itt ételeket kellett főzni, kóstolni. Persze, főzök én a családnak, de általában menütervet követek, előre bevásárolunk hozzá, így nehezen illesztek bele mást. Meg legtöbbször a jól bevált ételeketkészítem, vagy recept alapján főzök.

De szerencsém volt, mert a csomagban, a konzervek mellett volt egy receptfüzet is.

A dobozban volt egy kukorica, egy csicseriborsó, egy zöldborsó, egy tönkölybúza és egy duo quinoa konzerv.

Amellett, hogy a konzerveket tesztelhettem, még egy szuper unaloműző játékot is játszhattam - nem mintha tudnám, mi az unalom. A dobozokon lévő QR kód segítségével lehet eljutni a játék oldalára, ahol zöldségeket kell gyűjteni a konzervdobozba. Amellett, hogy jó kis játék, még 1 milliót is lehet nyerni!

Elsőre a receptfüzetben lévő ötleteket néztem át. Találtam is pár, nekem tetsző receptet.

Az első, ami megfogott egy zöldborsós avokádós krém volt. Szoktunk készíteni guacamole-t, paradicsommal, lilahagymával. De a gyerekek nem igazán rajonganak érte. Gondoltam hátha ezt a változatot szeretni fogják. Nos, tévedtem. Nekünk a férjemmel nagyon ízlett, bár a borsó talán kicsit sok volt, de a gyerekek egy harapás után mást kértek.

Viszont mi friss bagettel nagyon jóízűen megettük.

Ugyan volt a receptfüzetben csicseriborsóra is két ötlet, én ebből mást készítettem. Még sose csináltam, és sose kóstoltuk a humuszt. Csicseriborsóval főztem már, nem is egyszer, de valahogy ez a „krém” kimaradt. 

Már régebb óta foglalkoztatott a téma, több receptet is találtam, tahinivel, görög joghurttal, házi szezámmag krémmel. Így elérkezett az idő, hogy ez is sorra kerüljön.

Kiválasztottam egy szimpatikusnak tűnő receptet, és elkészítettem életem első humuszát. Igazából nem volt rossz, de nem dobtam el magam tőle. Lehet csak a választott recept nem volt jó, nem a mi szánk ízéhez volt kitalálva. A csicseriborsó ízét nagyon szeretem, ezért volt érdekes, hogy a belőle készült krémtől annyira nem voltam elragadtatva. 

Az, hogy a nagyobb gyerekek meg se kóstolták, az már szinte említésre se méltó.

A harmadik recept egy tönkölybúzás zsemle volt, egy kelt tészta, ami az egyik kedvenc tésztafélém. Örömmel és élvezettel álltam neki, és annak ellenére, hogy formázás után túlkelesztettem és újra kellett virgolnom, nagyon jól sikerült. 

A tönkölybúzát, még azelőtt, hogy a tésztába kevertem volna, megkóstoltam. Natúr íze volt, és nagyon puha. Jót tett a tészta állagának, és nem utolsó sorban nagyon jól nézett ki benne.

Ennél a receptnél is tartottam tőle, hogy a „magok” miatt nem fognak enni belőle a gyerekek. De tévedtem. Jóízűen falatozták, vajjal megkenve, de még magában is.

Amit kipróbáltan még az a chilis kukoricakrémleves volt. 

Az íze nagyon jó, édes picit pikáns, de nem az az állag, amit megszoktam a saját krémleveseim kapcsán. Az meg, hogy a kukoricát, a héja miatt át kellett vagy 3x passzírozni, még távolibbá tette ezt az ételt.

Mellényúltam. Ebből az édes, kellemes, puha kukoricából inkább egy jó köretet vagy akár egy egyszerű kukorica salátát kellett volna készítenem.

Összességében nagyon élvezetes projekt volt. Nagyon örültem, hogy bekerültem, és sokkal lelkesebben osztottam meg képeket, bejegyzést, mint más projekteknél. 

Jó projekt volt, és biztos, hogy vissza fogok még térni a receptfüzethez, és fogok vásárolni ezekből a termékekből. Tönkölybúzát tuti!

TRND projekt - Lenor FreshAir

Már évekkel ezelőtt regisztráltam a TRND oldalára. Korábban már bekerültem más projektbe, de ez volt talán az első, amit - háziasszonyként - igazán a szívemhez közelállónak éreztem.

A mosás folyamata, a ruhák átválogatása, kimosása, a teregetése, majd később az elpakolása, mind-mind egy olyan folyamat, ami számomra kicsit meditatív jellegű. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de ez talán az egyik olyan feladatom, amit szívesen csinálok. Főleg ha a gyerekek ruháiról van szó. Mivel gyakran cserélnek méretet, így elég sokszor vásárolok számukra új ruhát. Amiket minden alkalommal kiszoktam mosni. És élvezem ezt a folyamatot. 

Ezért is örültem meg nagyon, amikor bekerültem a Lenor FreshAir projektbe. 

Mindig is imádtam a Lenor öblítőket. Különleges, egyedi, és tartós illata volt.

Nagy lelkesedéssel bontottam ki a dobozt és vegyes érzésekkel láttam meg, hogy a háromféle változat közül én a Pink Blossom variációt kaptam. Én szeretem a virágos illatú öblítőket , de tudom a Lenor-ról, hogy olykor nagyon tömény illata van. 

Rögtön, ahogy megkaptam a csomagot szinte indítottam is a mosógépet. Már a kibontáskor, ahogy beleszagoltam nagyon koncentrált illata volt az öblítőnek. Persze gondoltam, mindez oldódik a mosás során, és lágyul. Az első adagba, a ruha mennyiségét is nézve, elég sok öblítő került, legalábbis így utólag. Nem nagyon oldódott az illat.

Még ki se nyitottam a mosógépet, még igazán a fürdőszobáig se jutottam el, de már éreztem azt a kellemes, virágos, édeskés illatot. Azt, amit már az öblítő kibontásakor éreztem.

Nincs is jobb a frissen mosott ruha illatánál. De amikor a ruhának olyan illata van, mint egy hatalmas virágcsokor, az felülmúlhatatlan.

A teregetéskor nagyon intenzív, nagyon erős, már-már kicsit fojtó is volt az illata. Nekem talán elsőre sok.

A ruhák elég sokáig megtartották az illatot, de száradás után kicsit enyhült. Kár, hogy nem lehet átadni a mosott ruha illatát a képernyőn keresztül. Ez nagyon intenzív és nagyon különleges.

Rengeteget mostam az öblítővel, nagyon kiadós, sokáig elég. Kihasználva a jó időt, előkészültem az ovikezdésre is, mindent ezzel mostam. Az ágyneműről kezdve, a huzatokon át, egészen az ovis zsákokig, és a nemrég vásárolt új ruhákig.

Nagyon sokat számított, hogy mennyi öblítőt, mennyi ruhához tettem, mert, volt, hogy szinte nem is éreztem, de olyan is volt, hogy bódítóan sok volt.

Sose szerettem sokáig ugyanazt az öblítőt használni, mert egy idő után megszoktam, szinte már nem is éreztem. De a Lenor FreshAir öblítőt azt hiszem sose tudnám megunni. Mondjuk azért a másik két illatot is kipróbálnám. 

Egy korszak vége, egy új kezdete

Nagyon nehezen sikerült megírni ezt a bejegyzést. Nem azért mert ez egy nehéz téma - bár valamilyen szinten talán az. Hanem azért, mert nehezen tudtam az érzéseimet szavakba önteni. Nehéz volt megfogalmazni mindazt, amit legbelül érzek, amilyen érzelmek kavarognak bennem annak kapcsán, hogy az első gyermekünk elballagott az óvodából.

Egy korszak véget ért, és egy olyan új kaland kezdődik, ami mindannyiunk számára ismeretlen és ismeretlenebb mint az óvoda. Sokkal komolyabb és felelősségteljesebb hozzáállást vár el mind a gyerektől, mind pedig tőlünk, szülőktől.

Dominik mindig is egy nagyon különleges, egyedi gyerek volt. Hatalmas fantáziával és egy külön kis világgal a fejében, amibe könnyen bele tudott feledtetni. Sokszor elmélyülve játszott, az oviban mentene lehetett bevonni a csoportos tevékenységekbe. Ami nem érdekelte, az tényleg nem, és nem lehetett rávenni az együttműködésre. De ami tetszett neki, afelé határtalan lelkesedéssel tudott fordulni.

Az óvodából elküldtek felmérésre a nevelési tanácsadóba, de komolyabb probléma nem derült ki. Az IQ teszt az átlagnál magasabb értéket mutatott, és az egyik tanácsadó úgy állapította meg, hogy beilleszkedési és magatartási nehézségei vannak.

Mindezek miatt úgy döntöttünk, hogy maradjon még egy évet óvodában. Igaz azon az éven jött a rendelet, hogy aki betölti a 6. életévét augusztus 31-ig, annak kötelező az iskolakezdés. Így a maradást mi kérvényeztük, és szerencsére sikerrel jártunk, és maradt még egy évet.

Így utólag visszanézve, nagyon sokat számított. A viselkedése is sokat változott, igaz vannak még problémák az odafigyeléssel, és a koncentrációval. De már sokkal jobban megérti a szabályokat, és képes alkalmazkodni.

Sajnos a járványhelyzet miatt elmaradtak a nyílt napok, de az óvónők, és az óvodai fejlesztő pedagógus is ajánlott pár iskolát, ami szerintük jó lenne Dominiknak. Az egyik nem is volt messze tőlünk, csak épp nem az volt a körzetes.

A beíratkozási időszakban - ami persze online zajlott - mi ezt a intézményt választottuk, és bíztunk benne, hogy felveszik. Szerencsénk volt, és bekerült.

De rengeteg érzelem, és gondolat kavargott a nyáron a fejemben. 

Félek, hogy rosszul döntöttünk, hogy mégse lesz jó neki ez az iskola. De szerintem ez a félelmem ugyanúgy meglenne, ha a körzetes iskolába íratjuk be.

Vegyes érzelmeim vannak. Egyszerre nagyon sok és így nagyon összetett. A félelem, az aggódás, a bizonytalanság, a büszkeség, az öröm, a gyorsan elrepül idő miatti szomorúság.

Sokat foglalkoztat, hogy milyenek lesznek az osztálytársak, mennyire lesznek sokan, mert csak egy első osztály indult. 

Kíváncsi vagyok, hogy a tanítónő milyen lesz, lesz-e elég türelme Dominikhoz, megkapja-e majd a kellő figyelmet.

Tartok az iskolával járó kötelezettségektől. Nem attól félek, hogy Dominik nem fog tudni tanulni. Inkább az izgat, hogy akar-e majd. A kezdeti lelkesedése, kíváncsisága meddig fog kitartani. 

Remélem jól fogja magát érezni, jó tanítói lesznek, és jó közösségbe, jó gyerekek közé kerül. 

Az anyai szív, az anyai érzelmek végeláthatatlan sora az, ami kavarog bennem.

De véget ért az Ő ovis korszaka, és beléptünk az iskolába.

Káosz

Még nem tudom hogy mi a tervem ezzel a bejegyzéssel. De épp a napokban gondolkodtam azon, hogy milyen régen is írtam.

Nem mintha, nem lenne témám. Mindig történik valami, mindig van valami apróság, vagy nagyobb dolog amiből bejegyzést lehetne írni. Mostanában viszont tiszta káosz az agyam. Egyszerűen nem tudom beosztani az időm, vagy nincs is időm.

Krisztián mostanában annyira össze-vissza alszik, kiszámíthatatlan, hogy mennyi időm van bármit is csinálni. Ez érvényes az ébren és nyugodtan töltött időre is.

Ha sikerült letenni aludni, vagy épp a tesóval játszik, vagy csak el van, felfedezi a világot, akkor igyekszem „mindent egyszerre” csinálni. Ilyenkor mindenbe bele kapok, össze-vissza kapkodok és nincs a tetteimben rendszer. Igyekszem berakni egy mosást, vagy elindítani azt az adagot, ami már egy ideje pihen a mosógépben vagy kiteregetni. Esetleg elmosogatni a reggeli után maradt edényt, talán előkészíteni a főzést, vagy megfőzni vagy befejezni a főzést. Egy kicsit összeseperni, netalántán utána még felmosni.

Mivel nem lehet mindent abba az időbe besűríteni, amikor a férjem itthon van, így kénytelen vagyok a nap folyamán is haladni a dolgaimmal. Csak teljesen kaotikus az egész.

Tudom, az lenne a logikus, ha egy dolgot elkezdenék és azt szépen folyamatában végigcsinálnám, és befejezni. Ez mind nagyon szépen hangzik és én is tisztába vagyok ezzel, de egyszerűen nem megy. Annyira igyekszem minél több mindent besűríteni abba a 20-30 perces alvásidőben vagy 10-15 perc önálló játékidőbe, hogy kapkodok. Mert amíg fő a pörkölt a gázon, addig elmosogatom a reggeli után maradt edényeket vagy megyek leszedni a ruhát, de közben találtam néhány játékot a földön azt összeszedem. Vagy megyek keresztül az előszobát és eszembe jut, hogy mégiscsak összekéne most seperni. De amúgy a lomosba indultam az ebéd készítéséhez szükséges hozzávalókért. Most is, miközben azt a bejegyzést diktálom, - mert írni nem nagyon van időm, csak diktálni - eközben is épp a reggelit készítem a gyerekeknek.

Na, de emellett vannak azok a pillanatok, amikor valahogy sok időm van. Jó pár apróságot elvégeztem a napi teendőimből, a gyerekkek is elvannak, és hirtelen rámszakad a „sok” szabadidő, amivel meg nem tudok mit kezdeni. Mert van ugye pár elmaradt nagyobb feladat, de magamra is kéne szánni valamennyi időt, pl. kötni, vagy olvasni. Nos, ilyenkor ülök le az ágyra, és bámulok magam elé, és nem csinálok semmit.

Van az a lelkiállapot, van az a pont a nap végén, amikor a mosogatásnak terápiás hatása van. Az az idő, amikor csak én, egyedül, gondolatok nélkül lehetek.

Egyenlőre nem látom ebből a labirintusból a kivezető utat. Talán a tanévkezdés meghozza. De lehet, hogy nem. Hiszen a tesók elmennek, és hiába lesz Krisztián nagyobb, önállóbb egy kicsivel, a társaság, aki lekötötte, már nem lesz, csak én.

De egyszer csak utol érem magam, és kitakarítom végre rendesen, és alaposan a konyhát, rendbe rakom a lomost, egyszerre pucolok meg minden ablakot és nem egyesével mosok függönyt. Talán a gépemen is tartok egy nagytakarítást, szinkronizálom a vinyókat. És nézd összeszedtem pár (újabb) feladatot. 

Cumi vagy ujjszopás

Sokszor hallani, hogy minden gyerek más. Ezt persze én is megtapasztaltam, kisebb és nagyobb dolgokban is. De a mostani különbség kicsit lezsibbasztott. 

Hazudnék, ha azt állítanám, mindig is elleneztem a cumit. De az idilli elképzelésem az volt, hogy nem lesz rá szükség. Ezzel szemben meg mindenki cumizott.

Amikor az első gyerek született, nem is volt itthon cumi. Úgy voltam vele, hogy nekünk úgyse lesz rá szükség. 

Ó, milyen naiv voltam. Volt egy délután, - kb 1 hetes lehetett a kicsi - amikor semmi se volt jó, se cici, se ölben, se velem, se másnál. Kétségbe esésemben hívtam Zsoltit, aki épp terpeszbetétes pelusért indult. Hozott is egyfajta cumit, ami jónak is bizonyult. Az első pillanattól elfogadta, nem volt vele gond. Dominik kb. 6 hónaposan magától elhagyta a cumit, és nem kellett „pótlás”, nem kezdte el szopni az ujját.

Máténál már a kezdetektől készültünk cumival. Ugyanazt a márkát vettük neki is, mint annak idején Dominiknak. Nála is a kezdetektől bevált, elfogadta. De most annyira jól sikerült, hogy le le akarta tenni. 

az oviban - megkésett beszéd

Rebeka még most is. Ha elvesszük keze a szájában. Nála is lassú volt a beszéd, 1,5 évesen még csak mutogatott.

Szerencsére, ha alvás közben kiesett, nem volt belőle gond, aludtak tovább nyugodtan.

Krisztián viszont teljesen más.

A cumit egyenesen elutasítja. Ha a szájába teszi, rácuppan, szívja kicsit, de ki is köpi.

Nagyon cuki, ahogy szopizta az ujját, főleg, amikor alszik. De félek.

A cumit el tudom venni, vagy valamilyen módszerrel (tündér, Mikulás, cumifa...) leszokik. De az ujja mindig ott lesz. 

Krisztián olyan néha, hogy ha valami közelít a szájához már tátja nagyra, mintha be akarná kapni. Legyen az az orrom, az állam vagy éppen a hajam, de amikor meg cicizni kéne, akkor meg nem kell. 

De valami megváltozott. Kb. 5 hónapos lehetett Krisztián, amikor az esélytelenek nyugalmával még egyszer odaadtam a cumit. Akkor elfogadta, és nem köpte ki rövid időn belül. Úgy tűnt, most már tetszik neki. Ezen felbuzdulva megpróbáltam más típusokat is a szájába rakni, de azokkal nem értem el ekkora sikert.

5,5 hónaposan már cumis babának neveztük, beszereztünk a kedvenc márkából nagyobb méretet, és több darabot is.

Mostanra, 6 hónapos korára már eléggé ragaszkodik hozzá. Magának beteszi a szájába, segít a megnyugvásban, olykor az elalvásban is. Néha úgy kell kivennem a szájából, hogy cicire cseréljem.

De ennek ellenére nincs meg (még) az a végtelen ragaszkodás. Elvan nélküle, játszik, minden mást megfogdos, a szájába vesz, nem ébred fel amiatt, mert kiesett a szájából.

Összességében örülök, hogy így alakult. Meglátjuk, hogy mi lesz később, mennyire fog ragaszkodni hozzá.

Nos, mit is mondjak. Minden máshogy alakult! A kezdeti lelkesedés nagyon rövid ideig tartott. Már nem kell a cumi, se az ujja. 10 hónaposan azt tudom mondani, hogy a félelmeim, és ez a probléma megszűnt.

Előfordul, hogy a tesó cumiját kiveszi a szájából, és ha nem figyelek épp, akkor bekapja, de inkább rágókának nézi, nem cuminak használja. Emiatt vettünk abból a márkából neki valót és ilyen helyzetekben odaadjuk neki, de akkor is a tesóé a jobb.

Azt hiszem a cumi mellett teszem le a voksom. Állítva ezt úgy, hogy Rebeka 2,5 évesen még mindig cumizik. De egyszer talán ő is el fogja hagyni, ahogy Máté is elhagyta az oviban, több, mint 3 évesen.