Káosz

Még nem tudom hogy mi a tervem ezzel a bejegyzéssel. De épp a napokban gondolkodtam azon, hogy milyen régen is írtam.

Nem mintha, nem lenne témám. Mindig történik valami, mindig van valami apróság, vagy nagyobb dolog amiből bejegyzést lehetne írni. Mostanában viszont tiszta káosz az agyam. Egyszerűen nem tudom beosztani az időm, vagy nincs is időm.

Krisztián mostanában annyira össze-vissza alszik, kiszámíthatatlan, hogy mennyi időm van bármit is csinálni. Ez érvényes az ébren és nyugodtan töltött időre is.

Ha sikerült letenni aludni, vagy épp a tesóval játszik, vagy csak el van, felfedezi a világot, akkor igyekszem „mindent egyszerre” csinálni. Ilyenkor mindenbe bele kapok, össze-vissza kapkodok és nincs a tetteimben rendszer. Igyekszem berakni egy mosást, vagy elindítani azt az adagot, ami már egy ideje pihen a mosógépben vagy kiteregetni. Esetleg elmosogatni a reggeli után maradt edényt, talán előkészíteni a főzést, vagy megfőzni vagy befejezni a főzést. Egy kicsit összeseperni, netalántán utána még felmosni.

Mivel nem lehet mindent abba az időbe besűríteni, amikor a férjem itthon van, így kénytelen vagyok a nap folyamán is haladni a dolgaimmal. Csak teljesen kaotikus az egész.

Tudom, az lenne a logikus, ha egy dolgot elkezdenék és azt szépen folyamatában végigcsinálnám, és befejezni. Ez mind nagyon szépen hangzik és én is tisztába vagyok ezzel, de egyszerűen nem megy. Annyira igyekszem minél több mindent besűríteni abba a 20-30 perces alvásidőben vagy 10-15 perc önálló játékidőbe, hogy kapkodok. Mert amíg fő a pörkölt a gázon, addig elmosogatom a reggeli után maradt edényeket vagy megyek leszedni a ruhát, de közben találtam néhány játékot a földön azt összeszedem. Vagy megyek keresztül az előszobát és eszembe jut, hogy mégiscsak összekéne most seperni. De amúgy a lomosba indultam az ebéd készítéséhez szükséges hozzávalókért. Most is, miközben azt a bejegyzést diktálom, - mert írni nem nagyon van időm, csak diktálni - eközben is épp a reggelit készítem a gyerekeknek.

Na, de emellett vannak azok a pillanatok, amikor valahogy sok időm van. Jó pár apróságot elvégeztem a napi teendőimből, a gyerekkek is elvannak, és hirtelen rámszakad a „sok” szabadidő, amivel meg nem tudok mit kezdeni. Mert van ugye pár elmaradt nagyobb feladat, de magamra is kéne szánni valamennyi időt, pl. kötni, vagy olvasni. Nos, ilyenkor ülök le az ágyra, és bámulok magam elé, és nem csinálok semmit.

Van az a lelkiállapot, van az a pont a nap végén, amikor a mosogatásnak terápiás hatása van. Az az idő, amikor csak én, egyedül, gondolatok nélkül lehetek.

Egyenlőre nem látom ebből a labirintusból a kivezető utat. Talán a tanévkezdés meghozza. De lehet, hogy nem. Hiszen a tesók elmennek, és hiába lesz Krisztián nagyobb, önállóbb egy kicsivel, a társaság, aki lekötötte, már nem lesz, csak én.

De egyszer csak utol érem magam, és kitakarítom végre rendesen, és alaposan a konyhát, rendbe rakom a lomost, egyszerre pucolok meg minden ablakot és nem egyesével mosok függönyt. Talán a gépemen is tartok egy nagytakarítást, szinkronizálom a vinyókat. És nézd összeszedtem pár (újabb) feladatot.