Az első 20 hét

Mivel már az első terhességemnél elég részletesen leírtam a trimeszterek eseményeit, vizsgálatait, így inkább nem is fárasztalak vele titeket. Pár fontosabb vizsgálatot kiemelnék, illetve néhány mérföldkőre igyekszem kitérni részletesebben.

Kezdjük az elején. :) Miután mindenki megtudta, hogy babát várok, ideje volt elmenni nőgyógyászatra, ezt megerősíteni. Onnan elküldtek ultrahangra, ahol olyan magzati állapottal találkoztam, amivel ezelőtt soha. Az ultrahangos hölgy azt mondta, hogy csak petezsákot lát, nem fűzött hozzá semmi mást, csak hogy 2 hét múlva újra ultrahang. Mivel mindezt senki se magyarázta el nekem, így ismét az internethez fordultam. Az rögtön kiderült, hogy ez egy kezdeti embrionális szakasz, eddig még nem is volt gond, valószínűleg nem sokkal azelőtt lettem terhes, hogy a következő ciklusom megkezdődött volna. De elkezdtem tovább olvasni. Na ezt nem kellett volna. Az volt a lényeg, hogy a petezsák még nem jelent biztosat, hisz lehet akár üres is, vagy fel is szívódhat. (Vagy valami ilyesmi) Na bumm, kellet nekem olvasni. :/ Kicsit aggódtam is. Amikor az ultrahang eredményéről beszélgettünk, akkor jött a felismerés: akarom ezt a babát.

2 héttel később aggodalommal, és izgalommal a szívemben mentem be az ultrahangra. Akkor elkísért Zsolti és Dominik is. A képernyőn megjelent az a kis babocska, és a szonográfus diktálta, hogy CRL 12 mm. Már abban a pillanatban nagyot dobbant a szívem. Majd jött a következő mondat, mely szerint a szívműködés látható. Itt nyugodtam meg igazán.

De a kételyek továbbra se szűntek meg. Ugyanis az ultrahang szerint ekkor 7 hetes voltam, de az utolsó menstruáció szerint már 8 hetesnek kellene lennem. A védőnő szerint ez ilyenkor még előfordulhat, nem kell aggódni. Akkor ez még nem igazán érdekelt, de 5 héttel később ismét vizsgálatra mentem. Akkor a számítás szerint már 13 hetes voltam, de az ultrahangon, a méretek alapján csak 12 hetes volt a magzat. Na persze, itt már elkezdtem gyanakodni, és ismét jött az utána olvasás. Most elég vegyes érzelmeim lettek az olvasás után. Egy részről, ha nem nő a "lemaradás", akkor nincs gond, behozhatja. Eddig rendben. De ha nem hozza be, sőt nő a lemaradás, akkor gondok is lehetnek, ezt nevezik retardációnak, pontosabban méhen belüli növekedési retardációnak. (egy jól összeszedett infó erről itt olvasható.) Még jó, hogy ezt a kifejezést nem mondták nekem korábban, lett volna pánik.

A genetikai ultrahangon, elméletileg (számítás szerint) 20 hetes voltam, de ultrahang szerint 19 hetesnek számítottam, így azt is mondtam az orvosnak. Nézte, mérte a babát, majd megszólalt, hát, már majdnem 20 hetes. Elmondtam a lemaradást, de a leletre ennek ellenére 19 hetet íratott. Ekkor már tényleg nem aggódtam. Az orvos nem problémázott a lemaradáson, így nem foglalkoztam már ezzel. De persze továbbra is számon tartottam, hogy a menszesz szerint és az ultrahang szerint hányadik hétben is járok.

A magzatmozgás elég érdekesen alakult nálam. Azt mondják, hogy a második baba mozgását hamarabb megérzik a kismamák. Azt aláírom, hogy a hetek tekintetében hamarabb éreztem a kicsit, mint Dominikot. De még így, hogy tudtam, mire számíthatok, mit is fogok érezni, mégse voltam biztos magamban.

Ultrahang szerint már majdnem 18 hetes voltam, amikor éreztem valamit, a legtöbbször épp álltam, mosogattam, főztem. Ilyenkor mindent eldobtam, és figyeltem, de nem éreztem megint. Ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban éreztem, egyre biztosabb voltam a dologban. De igazán biztos akkor lettem, mikor Zsolti egyik este ráfeküdt a hasamra, hogy hallja a picurt, mert kifelé még nem lehetett kézzel érezni. Akkor szólt, hogy na most, amikor én is éreztem. Akkor tudtam, akkor vált igazán biztossá, hogy a kis manónk helyezkedik odabent.

Utolsó gondolatként összeszedem, hogy miben különbözik (eddig) ez a terhességem az előzőtől. Dominikkal szinte álom terhességem volt. Egy alkalmat kivéve nem volt hányingerem, reggeli rosszullétem, nem voltam kívánós, nem lett érzékenyebb a szaglásom, igazából a lábgörcsökön kívül semmi bajom nem volt.
Most se panaszkodhatok nagyon, így a szenvedő kismamák utálni fognak. A reggeli rosszullétek ismét elkerültek, bár az első trimesztert kicsit nehezebben viseltem, enyhe hányinger szinte minden nap előfordult, de inkább este. A lábgörcseim nem szűntek meg, egyáltalán azóta, hogy Dominikkal előjöttek, emellett ott van még, hogy sokkal korábban jelentkezett a székrekedés, mit az első terhességnél. Az igazi különbség pedig a migrén. Korábban is fejfájós voltam, de most minden időjárás változás megvisel. A gyerek mellett pedig elég  nehéz leülni, és pihenni.
A második terhesség újdonsága a testem terhelése, terhelhetősége. Dominikkal bármikor pihenhettem, igaz, hogy főztem, sütöttem, takarítottam, de nem terhelt meg. Most viszont itt van egy 20 hónapos kisördög, akivel mindig menni kell (ami még annyira nem is baj), és ha olyanja van, fel kell venni, emelni, betenni, kivenni a hintából, leülni a földre, majd 2 perc múlva felállni. Összességében ez nem annyira nehéz, de néha érzem, főleg a hátam, hasam táján, hogy kimerít.
Pár nappal ezelőtt például elég kellemetlen, de nem túl erős fájdalmat éreztem a bal oldalon, a hasam alján. Meg is ijedtem, le is feküdtem kicsit az oldalamra, és figyeltem a picurt. A fájdalom nem jelentkezett, a mozgások megnyugtatóak voltak. Ilyenkor reménykedem, hogy minden rendben lesz.