2 gyerek??? De hogyan???

Rengeteg kérdés kavarog bennünk folyamatosan, mióta megtudtuk, hogy újabb babánk lesz. Ezekkel szeretnék most kicsit foglalkozni. Van olyan kérdés, amit már sikerült megválaszolni, végig gondolni, és van olyan is, amelyekre csak elméleti megoldásokat találtunk. Ezek majd - remélhetőleg - folyamatában megválaszolásra kerülnek. Némelyik kérdés, utólag visszatekintve nagyon bagatelnek tűnik, a válasz pedig magától értetődőnek, de akkor, amikor felmerültek, némi fejtörést okoztak.

Az első, és talán legfontosabb kérdés az volt, hogy a szülést, majd az azt követő időszakot hogy fogjuk megoldani. 

Mivel most is apás szülést tervezünk, így Dominikra kell valakinek vigyázni ezalatt az idő alatt. Evidens választás volt, hogy anyukámra bízzuk. Már megbeszéltünk minden lehetőséget, ha anya dolgozik, ha éjszaka indul meg a szülés, ha nincs itthon Zsolti. Igyekeztünk minden verzióra találni forgatókönyvet. De ezt úgyis az élet rendezi majd. :)

Ehhez kapcsolódóan a következő kritikus pont azt volt, hogy a kórházban töltött idő alatt kivel is lesz a gyerek? 

Volt olyan verzió is, hogy a mamával lesz, de inkább úgy döntöttünk, hogy azalatt a 3-4 nap alatt inkább Apával legyen Dominik. Főleg az volt a mérvadó, hogy ha már én nem leszek mellette, legalább az apja ott legyen neki minden nap. Beszélgettünk arról is, hogy milyen extra módokon lehet majd elterelni Dominik figyelmét a hiányomról. Felmerült, hogy játszanak otthon, nézegetnek fényképeket, elmennek játszótérre, játszóházba, illetve mindenképpen szeretném, ha meglátogatnák Zsolti szüleit. Főleg, hogy most lett 2 éves Dominik, amit velük nem is tudunk megünnepelni. Még ki tudja mikor jönnek Mátét megnézni, ezért hamarabb is találkozhatnának Dominikkal. De a lényeg, hogy le legyen foglalva a gyerek, ne unatkozzon.

Kicsit ehhez kapcsolódik az is, hogy Dominikkal találkozzak-e a kórházban töltött idő alatt. Sajnos nálunk kis gyerekek nem jöhetnek fel látogatni. :'( De még ha jöhetnének is, akkor is mérlegelni kell, hogy jó lenne-e. Persze ennek is van pro és kontra oldala. De amikor Dominikot szültem, az egyik szobatársamhoz felcsempészték a nagyobb gyereket. Nekem úgy tűnt, hogy még rosszabb volt neki, mintha nem is láthatta volna. A kislány is nehezen viselte, hogy csak egy rövid ideig láthatta az anyját, nem még az elválást. A szívem szakad bele, ha belegondolok ebbe, de szerintem az lenne a "legjobb", ha nem találkoznék Dominikkal.

Átevezve a mindennapok vizeire, fejtörést okoztak az itthoni dolgok is, legalábbis egy részük. 

Kérdés volt, hogy fiúkat egy szobába tegyük-e, vagy külön. Erre hamar megtaláltuk a választ. Mivel Dominik nem sokkal a költözés után kezdte el folyamatosan átaludni az éjszakát, így nem nagyon akartuk ezt azzal megzavarni, hogy a tesó felkelti éjjel. Emellett ott volt az is, hogy amikor külön költöztettük Dominikot, és még fent volt a rács a kiságyon, nagyon nehezen, sokára hallottam meg a sírását. Ezt nem akartam a kicsivel is megkockáztatni. Így egyértelmű lett, hogy a mi szobánkban fog aludni a baba, Dominik pedig marad a saját szobájában.

Ez viszont hozta magával a következő problémát: Dominiknak másik ágy kell. Ideiglenes megoldásként elhoztuk nagyiméktól a fotelágyat. Szerencsére Dominikot nem viselte meg se az, hogy másik ágyat kapott, se az, hogy a kiságyat már nem használhatja.

Minél hamarabb szerettünk volna Dominiknak venni egy új, saját ágyat. De már olyat terveztünk, ami akár évekig jó lehet. Mivel már leesésgátló nélkül alszik, így ifjúsági ágyban gondolkodtunk. Hosszú kutakodás után találtunk is egy megfelelő ágyat, ami akár évekig, ha nem egy évtizedig jó lehet. Ágynemű tartós, hosszú, széles, igaz kicsit magasnak tűnik, de ágyrácsa van jelenleg nagyon masszív, de szükség esetén cserélhető. Ezen még akár a két fiú is elalhat. :)

Kérdés lett az is, hogy hova tegyük a kicsi ruháját, pelenkáját, hogy külön legyen, de kéznél.
Igazából mindkét kérdést hamar sikerült megoldanunk. A költözéskor Dominik ruhái egy szekrényben kaptak helyet, így a kiságy üres lett. Adta magát, hogy a kiságy fiókjaiba bele lehet tenni a kicsi ruháit, úgy mint annak idején Dominiknál. Igaz, hogy nem egy szobában lesz a két fiú ruhája, tehát szaladgálni kell azért, amit Dominikra akarunk ráadni, de legalább jól el lesz különítve, és nem lesz összekeverhető.

A pelenka egy kis fejtörést okozott nekem, de könnyebb volt a megoldás, mint elsőre hittem. :) Eddig a kiságy legfelső fiókjában volt minden, ami a pelenkázáshoz kell. Így esett a legjobban kézre. Illetve itt voltak a vitaminok, hintőpor, gyógyszerek. Ezen a rendszeren nem nagyon akartunk változtatni. Egy kisebb fiók átrendezés után helyet kapott a nagyobb méretű és a kisebb pelus is, minden más meg szinte közös.

Egy (közepesen) nehéz probléma volt a fürdés. Bár erre még nincs meg a tökéletes megoldás. Ez úgyis folyamatában kristályosodik majd ki igazán.

Az alap ötlet az, hogy egyikünk a kádban Dominikot fürdeti meg, míg a másikunk a szobában a kis kádban a kicsit. A kicsit (eleinte) gyorsabban meg lehet fürdetni, mint Dominikot, mert ő pancsol, játszik. Épp ezért még a két gyerek öltöztetése, és ennek összeegyeztetése az esti rutinnal nem lesz egyszerű. Az biztos, hogy ezt igazán akkor fogjuk "tökéletesre" fejleszteni, ha kipróbáljuk. Mert azért vannak az esti rutinnak olyan részei, amelyeket jó lenne megtartani, ha itt lesz a pici. Ilyen például a mese olvasás, közben az összebújás, miközben az esti kakaót kortyolja Dominik.
Talán még akkor egyszerűbb lesz az este, ha mindketten itthon vagyunk. De néha sajnos az is előfordult már, hogy Apának el kellett mennie dolgozni, vagy nem ért haza fürdés időre. Erre az esetre is fel kell készülnöm. Valószínűleg Dominikot fürdetném meg először, mert ő elszaladgál, vagy nézi a mesét, amíg én megfürdetem a kicsit.
Később úgy gondoltuk, hogy együtt fürdenek majd a fiúk. Kezdetben valószínűleg Máté babatartóban fürdene a kádban, később pedig ülve, együtt Dominikkal.

A séta volt - és még mindig az -  a legnagyobb kérdés számomra. Mivel nincs se kendő, se hordozó, így a kicsit mindenképpen babakocsival fogom sétáltatni. Viszont Dominik szeret sétálni, esetleg néha motorozni. A tricikli egyenlőre nem jöhet szóba, mert nem éri el a pedált. De születésnapjára kapott biciklit, amivel hasonló a probléma, mint a motorral. Mégpedig, hogy egy hegyen lakunk, ahol szinte minden irányba lejtő/emelkedő van. Ha megindul Dominik valami járművel, akkor nem tudom, hogy szaladok utána a babakocsival. A sétálással még nem is lenne gond, szépen ellépked mellettem, de pl. a zebránál nem hajlandó megfogni a kezem. Itt meg van annak a veszélye, hogy kilép az autók elé. De ez most, hogy még nem tolok babakocsit, is benne van a pakliban. Persze ez is egy olyan kérés, amire csak gyakorlatban fogok választ adni.

A szoptatás kérdéskörét hagytam utolsónak, nem mintha ez lenne a leghosszabb. Aki olvasta a korábbi bejegyzésem, az tudja, hogy meg van az esély a tandem szoptatásra. Ha azt feltételezem, hogy miután hazajöttem a kórházból, Dominik elválasztja magát, akkor ez a kérdés értelmét veszti. Viszont, ha továbbra is szopizni akar, akkor meg kell találni a tökéletes pozíciókat a tandem szopihoz, Persze, tudom, hogy nem feltétlenül lenne minden szoptatásnál ott Dominik, és csüngne ő is rajtam. De elsősorban nekem pont azok a helyzetek okoznak fejtörést, amikor Dominik is egyszerre akar szopizni Mátéval. Technikailag valahogy nem tudom elképzelni a kivitelezést. 

Tudjátok, ezek a technikai kérdések nem is annyira foglalkoztatnak. Sokkal inkább érdekel az, hogy a testvérek között hogy fog alakulni a dolog. Sokkal jobban foglalkoztat, hogy Dominikot ne hanyagoljam el, hogy ne érezze magát háttérbe szorulva, se általam, se a család többi tagja által.

Rengeteget gondolkozom azon, hogy lehetne elkerülni - na jó, ilyen nincs - inkább minimalizálni a testvér féltékenységet. Sok anyuka tapasztalatát, véleményét olvastam már ebben a témában. A legtöbb esetben azt találták jó megoldásnak, hogy minél többet kell a nagyot bevonni a kicsi körüli teendőkbe. Persze ezt könnyű mondani, de ez is gyakorlatban derül ki, látszik meg. Bízom abban, hogy Dominik korához képest jól fogja kezelni a helyzetet, hogy elég türelmem, energiám lesz vele is annyit foglalkozni, ha nem többet, mint eddig. 

Szoptatás terhesség alatt

Azt hiszem, egy olyan témához nyúlok most, ami megoszt(hat)ja az emberek véleményét. De nem vitaindítónak szánom, csak szeretném leírni, engem hogy érint a téma.

Már az első terhességem alatt biztos voltam abban, hogy szoptatni szeretnék, ha lehet minél tovább. Persze felkészültem - már amennyire fel lehet - arra is, hogy csak rövid ideig, vagy egyáltalán nem fogok tudni szoptatni. Annak idején eleget olvastam a szoptatásról ahhoz, hogy tudjam, az időre etetés kezd elavulni, és az igény szerinti szoptatást támogatják. Óriási segítség volt a www.lll.hu oldal, ahol rengeteget tanultam a szoptatásról.

De a kórházbeli nehéz kezdés, a szopási sztrájk mind-mind megnehezítette a folyamatot, később pedig a gyakori éjszakai kelések, az igény szerinti szoptatással járó nehézségek, például, hogy vajon tényleg éhes-e, mind bizonytalanná tettek. Hosszú, bár ha jól belegondolok, nem épp különleges, vagy ritka utat jártunk be Dominikkal. De igazából én magam se gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fog ez az időszak tartani.

Mára már nagyon sokat változott a helyzet. Miután Dominik 1 éves lett, és elkezdett járni, egyre ritkábbak lettek az éjszakai ébredések, néha-néha át is aludta az éjszakát. Az igazi "áttörést" a költözés, és a külön szoba hozta meg. Persze az átaludt éjszakák itt se egyik napról a másikra állandósultak. Kezdetben még fent volt a rács az ágyon, így amikor felkelt éjjel, csak sírással tudta jelezni, amit nekem is nehezebb volt meghallani, miután pedig levettük a rácsot, és leesésgátlót tettünk fel, már könnyebben keltett fel, hisz mellém feküdt. 

Ahogy telt az idő, egyre később jött át, egyre többet aludt a saját ágyában. Reggel persze az volt az első, hogy berontott, és kérte a jussát, anyát, és a tejcsit. Délben továbbra is a szoptatás volt a tökéletes altató. Ha Dominik elálmosodott, akkor hozta a takaróját, és mondta, hogy tente. Ez a mai napig is hasonlóképpen működik. Esténként, az elalváshoz viszont nagyon ritkán kérte. Alternatív megoldásokkal altattuk el, például Apa ringatta el, ha vevő volt rá, vagy úgy tettünk, mint aki alszik, így ő is kénytelen volt aludni. Bár az utóbbi nem mindig volt sikeres, hiszen mi is elaludtunk, így együtt alvás lett belőle, és ez nem volt túl kényelmes.

Viszont megtörtént ismét a csoda, újra állapotos lettem. Ez viszont a szoptatással kapcsolatban is felvetett pár kérdést. A család burkoltan, a védőnő határozottan az elválasztást javasolta. De én nem voltam ebben annyira biztos, valahol legbelül éreztem, hogy ez nem lenne jó. Sőt őszintén megvallom nektek, nem is akartam igazán. Elolvastam az La Leche Liga oldalán az erre vonatkozó cikkeket, és úgy döntöttem, rábízom a természetre, és Dominikra.
Az ismeretségi körömben, akik meghallották, hogy még szoptatom Dominikot, rögtön bizonytalan arcot vágtak, és arról érdeklődtek, hogy mit mondott az orvos. Nos, az orvos a tanácsadáson megkérdezte, hogy szoptatok-e, és amikor igennel válaszoltam, akkor azt mondta, hogy akkor lassan le kell szoktatni. Én erre mosolyogtam, és azt mondtam, hogy rendben.

Persze elkezdtem a déli alvásra korlátozni a szoptatást. Ez addig nagyon jól működött, amíg nem kezdett fájdalom is társulni hozzá. A második trimeszterben végig az elválasztás gondolatával küzdöttem. Viszont valahogy eltelt az idő, múltak a hetek, elviselhető volt a kellemetlenség.

Egyre biztosabb voltam magamban, és a döntésemben, hogy nem választom el. A döntésemben pedig a közösségi háló erősített meg. Találtam egy csodás csoportot, ahol nagyon sokan szoptatnak/tak terhesség alatt, tapasztalataik voltak tandemmel, átestek nehézségeken, és sikereken. Lényegében egy támogató csoportot találtam, ami segített megerősítenem a döntésemet.

Közben voltak kisebb, érzelmileg megosztó élményeim. Ez főleg a nagyszüleimnél tett látogatásokkor történt. Bár biztos voltam magamban, és tudtam, nem ártok a kicsinek, mégse voltam elég határozott. Egyik alkalommal, délben jött Dominik és hozta a takaróját, hogy aludni szeretne. De én ott, az egész család előtt húztam az időt, míg végül nem szoptattam meg a kisfiam. Ezt a döntésem nagyon bánom. Kifogásokat kereshetek, de nem menthetnek fel a lelkifurdalásom alól. A lényeg az, hogy furcsán néztek rám, nem értették, mért nem választom el, viccelődtek azzal, hogy ha meg lesz a kicsi, mindkettőt fogom szoptatni. Ezek rosszul estek, és nem akartam így érezni. Kettős érzés volt bennem, egyszerre akartam megfelelni nekik, és magamnak is, és akkor rosszul döntöttem.

De a következő alkalomra kicsit felvérteztem magam, és amikor hívott Dominik, én készségesen mentem, nem foglalkozva azzal, mit gondolnak. Sokkal jobban is éreztem magam, mint anya.
Egy másik hasonló helyzet volt, amikor anyósoméknál voltunk, és eljött az alvásidő. Dominik odajött hozzám, elkezdte felhúzni a pólómat. Felvettem az ölembe, és kb. 5 perc szopizás után elaludt. Ott ült mellettem anyósom, de nem szólt semmit. Utána se említette, de még a párommal se beszélt erről. Ő teljesen közömbösen élte meg ezt a helyzetet, és én is.

Emellé társul, hogy itt vagyok, lassan 2 éves szoptatási tapasztalattal (tudom, vannak nálam tapasztaltabbak) és szembesülök, most először azzal, hogy Dominiknak van foga, és képes megharapni vele szopizás közben. Pár napig rosszul kezeltem a helyzetet, túlmagyaráztam neki a dolgot, de amikor javasolták, hogy csak annyit mondjak, hogy fáj, bevált. Elengedte, hozzám bújt, átkarolta a hasam, már amennyire tudta :), utána visszafordult, és harapás nélkül szopizott tovább. Ebből is megtanultam, hogy minden nap tartogat kihívásokat.

Most pedig egy még nagyobb kihívásra készülök. Megkezdtem a 37. terhességi hetemet, Dominik nem mutatja jelét, hogy nem kellene neki több anyatej, így próbálok összeismerkedni a tandem szoptatás csodájával. Amikor először találkoztam ezzel a fogalommal, és először olvastam utána jobban, már akkor is hihetetlennek, és elképesztőnek tartottam. De sose hittem volna, hogy én is eljuthatok idáig.
Persze, itt is benne van a pakliban, hogy a kórházban töltött idő alatt - mivel nálunk nem jöhet be látogatni kisgyerek :( - Dominik már nem fogja igényelni a szoptatást, és amikor hazamegyek, se fogja kérni. Erre a lehetőségre nem tudom, hogy fel tudok-e lelkileg készülni, de igyekszem. Mert minden nehézség, kellemetlenség, fájdalom ellenére imádom ezeket az összebújásokat.
Ha pedig úgy hozza az élet, hogy mind a két fiamat fogom tudni egyszerre szoptatni, akkor mindent meg akarok tenni, ami erőmből telik, hogy ezeket az alkalmakat kényelmessé, és biztonságossá tegyem, mindhármunknak.