Apának lenni

Megkértem Zsoltit, hogy próbálja meg leírni, szavakba önteni azt, hogy milyen apának lenni. Íme az eredmény:

Milyen apának lenni? Ez egy jó kérdés… Elmondom, én hogyan éltem meg ezt az elejétől, illetve mostanában…

Amikor a feleségemmel együtt megnéztük azt a bizonyos tesztet, ami bizony pozitív eredményt mutatott, nagyon furcsa érzés volt. Mint amikor félre nyel az ember és nem tudja, hogy mi lenne a jobb, ha megfulladna, vagy ha felköhögné :)

De félre a tréfát… Abban a pillanatban nagyon sok gondolat, érzelem és mindenféle futott át az agyamon. Egész életemben szerettem volna gyerekeket, szerető feleséget és saját lakást, egy meghitt otthont, amikből így már végre kettő is beteljesült. Ez hatalmas megható érzéssel és örömmel járt ekkor. Ugyanakkor rögtön átfutott az agyamon az is, hogy kell egy normálisabb munkát találnom, ami alkalmas család eltartásra, amit jobban szeretek, illetve több időt tölthetek a családdal. Hála Istennek ez is meg lett, megvalósult, mint ahogy tulajdonképpen sorban minden, ahogy a dolgok állnak mostanság. Hiszek abban, hogy amit igazán akar az ember és elhiszi, hogy megérdemli és az övé lesz, az úgy is lesz. 
Emellett rögtön eszembe jutott, hogy igen, vége… Egy korszak lezárult, és egy egészen más szakasz, más élet, más helyzet vár rám. Már nem csak mi vagyunk, nem csak én, hanem lesz hamarosan valaki, aki mindent felülír, és mindent gyökeresen megváltoztat. Ez biztosan mindenkit megrémít, ha bevallja, ha nem, hogy már nem ő lesz az első önmaga számára, nem ő lesz a legfontosabb. Sokan, úgy vélem épp emiatt nem akarnak, mernek gyereket vállalni, mert igenis fel kell adni sok mindent a vágyaikból, álmaikból, életükből, terveikből és feláldozni a gyermeknevelés oltárán. Sokan ehhez talán túl kényelmesek, önzőek vagy ki tudja, hogy ezt megtegyék. 
De térjünk vissza hozzám… Szóval rengeteg pozitív érzelem öntött el, de ugyanakkor sok kétség és félelem… Meg tudom csinálni? Képes vagyok én erre? Meg lesznek az anyagi feltételek? Jó apa leszek? És még sorolhatnám, de igazából összességében nagyobb volt az öröm és a pozitív érzés, hogy végre gyermekünk lesz. Én már csak ilyen maradi vagyok, maradi elképzeléssel, otthon melege, család, feleség és gyerekek, és ha ezek mind meg lesznek, azt mondom, már nem éltem hiába.

Hogyan éltem meg a terhességet?

Igazából már a terhességtől kezdve sok szempontból szerencsésnek mondhatom magam sok férj-, pasi-, apajelölttel szemben. A terhesség ideje sem volt különösebben megterhelő. Mint ahogy Anett sem élte meg szenvedésként és „minden bajom van tőle” dologként, úgy nekem sem volt igazából semmi extra a terhesség ideje alatt, ahogy visszaemlékszem. Igaz, most így hirtelen már olyan, mintha ezer éve lett volna… :) Nem voltak „hozz nekem savanyú uborkát, de sárgabarack fagyival ám! Nem, inkább rántott húst kérek mákos gubával, vagy inkább mégsem…” Na ez konkrétan kimaradt. Nem volt különösebben kívánós sem, illetve extra kaja igény, szóval szerencsés voltam ebben is…

Mi a helyzet a szüléssel?

Én első perctől kezdve apás szülést szerettem volna, ez számomra nem is volt kérdéses. Bár ezt meg is beszéltük Anettel, voltak félelmei ezzel kapcsolatban, illetve mindenki másnak, mert amikor ezt említettem bárkinek mindenki: húúú, meg hajjj és fogod bírni, meg nem ájulsz el meg…. Én elég furán néztem rájuk, hogy már miért történne ilyesmi. Nem vagyok érzékeny a vérre és az ilyenekre, jó boncmester nem lennék, de ez semmi szerintem :). Igazából a szülés tájékán is kicsit hasonló gondolatok és érzések voltak bennem, mint amikor megtudtuk a nagy hírt, bár most inkább az a hatalmas várakozás és izgulás volt a fő, hogy igen, ma végre meglátjuk a mi kicsikénket, akit már annyira nagyon vártunk, jó régóta. 
A szülést magát nem részletezném, más fejezetben olvashattok erről. Az igazi csoda az a pillanat, amikor életedben először fogod a kezedbe, először pillantod meg az első gyermekedet… Nincs ehhez hasonló érzés és lehetetlen leírni. Aki már átélte tudja, aki pedig nem, az csináljon gyereket k.. gyorsan :). Úgy vélem ezt nem lehet kihagyni az életben. Én mondjuk, alapból elég érzelmes típus vagyok, de szerintem, akiben van egy kis atyai érzés, megkönnyezi ezt a pillanatot.

Apaként kezdettől napjainkig…

Itt jön a képbe újra az ebben is szerencsés vagyok dolog… Igazából Anett is hasonlóan gondolkodik a család, gyerek kérdésben, mint én, és valahogy a legelejétől úgy alakult köztünk ez, hogy éjjel csakis ő kel fel a gyerekhez. Ezt igazából nem győzöm meghálálni neki. Persze ebben az is benne van, hogy szerencsére mai napig van elég teje ahhoz, hogy a még ki nem váltott evések idején, illetve éjjel kizárólagosan ő eteti a gyereket. Nem kell tápszereznünk, így éjjel leginkább rá van szüksége Dominiknak, mivel főként enni kel fel éjjelente. Meg persze mostanság talán néha a fogzás miatt is soron kívül. Én maximálisan együtt érzek Vele és sajnálom is őt, mert főleg mostanság elég kimerült az éjjeli kevés alvások miatt.  

Most, hogy a csöppség, már nem is annyira csöppség, mint inkább egy sokszor elég hangos örökmozgó, aki 9 hónapos múlt nemrég, elég sok minden történt már és sok minden megváltozott a kezdetekhez képest.

Az első sétára együtt, már nem is nagyon emlékszem. Talán csináltunk is pedig közös, családi képet, ha az volt az első, amire gondolok. Szeretek együtt sétálni. Ez az sajnos, jobb híján, amikor együtt a család, mi hárman és csak mi vagyunk együtt, leszámítva azt a nem túl gyakori pár napot néha, amikor épp otthon is csak mi vagyunk éppen. Ilyenkor örülök, ha valami jó téma is kibontakozik és értelmesen tudunk beszélni, komoly, vagy kevésbé komoly dolgokról. Régen, eleinte még világát nem tudta Dominik, többnyire nagyokat szundizott ezen séták alkalmával, mi pedig beszélgettünk, fagyiztunk, vagy ami épp jött :) . Manapság ez annyiban változott, hogy szinte alig, vagy egyáltalán nem alszik már séták alatt, ha mégis, azt általában akkor kezdi, amikor haza értünk, ilyenkor vagy ráhúzunk még akkor egy kicsit, vagy így jártunk alapon haza megyünk mégis. Mostanában inkább rácsodálkozik a világra, nézelődik, vagy épp velünk dumálgat :).

Az első sétánk egyedül, mármint kettesben Dominikkal elég para volt. Akkoriban még vagy aludt, vagy ha nem aludt, akkor jobbára ordított. Na ez utóbbitól tartottam én, mert ilyen esetben leginkább az ölbe vevés segített, de ez a súlyának gyarapodása miatt egyre nehézkesebb volt. Mármint hosszabb távon cipelni ölben, babakocsit tolva nem vicces, aki nem hiszi próbálja ki :). De akkor már inkább ez, mint hogy keservesen bömböljön, mert az olyan izé, mikor mindenki néz, hogy na ez is mit csinál azzal a gyerekkel? :) Mára már az egyedül sétálás is sokat változott, de jobb szeretem mai napig a nagy közös sétákat ha a meló és minden engedi, csapatépítő tréning jelleggel :).

     A pelenkázást eleinte főleg Anett végezte, mert én úgy voltam, hogy jajj köldökcsonk, jajj törékeny, jajj elromlik, jajj mi lesz, ha valamit nem jól csinálok :). Szóval leginkább tartottam tőle és nem annyira szerettem csinálni, de persze minden gond nélkül megcsináltam bármikor, hiszen ez is hozzá tartozik az apasághoz. Ez azóta sokat változott. Már elég nagy rutint szereztem a pelenkázás terén, illetve Dominik is, már jó kis masszív kölyök lett, magát se tudja össze törni, bár folyton azon van :), nem kell vele óvatoskodni, viszont most már az jelenti a nehezített pályát, hogy lassan le kell fogni és lebirkózni. Egyrészt, mert menne folyton, másrészt a fogzás miatt nem igazán szeret hanyatt fekve lenni. Ezeknek köszönhető, hogy eléggé bele lehet izzadni néha egy egy pelenkázásba. Részemről nem csinálom állva, futva, utána menve, menet közben, ha sír, mert nem tetszik neki, akkor is inkább próbálom rávenni, hogy bírja ki azt a pár percet fekve szépen, ugyan úgy, ahogy szoktuk, ahogy való. 

Ezért sokan talán megköveznének, de talán nem árt, ha valamelyest kezdjük kicsit ránevelni dolgokra, illetve hogy nem mindig minden úgy van, ahogy ő azt szeretné, eltervezte. Talán ez így hülyeség, illetve lehet, hogy egészen rossz a stratégia, de nem szeretném, ha a fejünkre nőne, majd hisztivel és nyafogással elérne, kicsikarna bármit belőlünk, bár ebben a korban nem tudom, hogy ez már a manipulálás kezdete-e vagy mikor kezdi ezt a kicsi.

Szinte ugyan ezek a jellemzőek az öltöztetésre is. Régen, míg feküdt mint egy zsák, csak rá kellett húzni a ruhadarabokat és ennyi, nem volt benne semmi művészet :). Manapság viszont, a fejére húzós akármit, felső ruházati dolgokat, bodyt stb. nem nagyon tolerálja, ezeket mindig nehéz ráadni. De összességében nincs bajom ezzel. Főleg ha ki van készítve amit rá kell adni és nem kell tanakodnom, vajon mit adjak rá, bár általában ilyenkor az ami legfelül van, illetve elsőre a kezembe akad téma szokott működni :).

Régebben, míg kisebb volt, illetve magától sokkal kevesebbet mozgott, minden fürdés előtt este, 5-10-15 perc torna volt, amit többnyire én csináltam a gyerekkel. Szerettem igazából ezeket, mert igaza van Anettnak, hogy ezzel is kicsit együtt vagyunk, testközelség kötődés kialakítása stb. De mintha a gyerek nem mindig szerette volna, ha én tornáztatom. Talán nem voltam benne túl jó, vagy egyhangúan csináltam, vagy nem is tudom, de sokszor unta a dolgot, de az is lehet, hogy csak már más jobban kezdte érdekelni. Lehet, hogy ezt érezte rajtam és azért unta, vagy nem tudni mi mire hatott, emiatt kicsit kevésbé szerettem a tornát a vége felé. Manapság pedig, mikor még este 10-kor nem bírjuk ágyhoz kötni, már nincs gond, feladat a mozgatással :). Egész nap kúszik, most már mászik is, lemozgatja magát kellően, jobban mint bármilyen torna. Sokszor nem értem miből, honnan van ennyi energiája… :)

A fürdetés, szintén a pelenkázáshoz hasonló módon alakult nálam. Eleinte kissé bizonytalanul és óvatosan mertem csak fürdetni, de mióta egyre élénkebb, úgy veszem észre, hogy imádja a fürdést, ami jó! Emiatt pedig én is, mert ami jó és élvezetes a kicsinek, valami módon engem is felvidít, gyönyörködtet, örömet okoz. Mivel még nem játsszák meg magukat, annyira jó látni, tapasztalni, ha valaminek örül és kacag és szereti és nagyon széles palettán tudja kifejezni a tetszését, meg persze egyre inkább a nem tetszését is. Illetve a sétához hasonlóan, csapat építő tréning jellege is van kicsit, ha pl anya mossa a kicsi haját én pedig megfürdetem, nem az én lustaságom van e mögött, hanem hogy ezt is megosztjuk és kivesszük közösen a kis részünket ebből is, és szerintem a gyereknek is bejön, hogy mindkét szülő ott van, jelen van és együtt foglalkozik vele.

A játék, kicsit fehér folt még mindig és elejétől fogva részemről. Biztos kicsit fantáziátlan is vagyok ahhoz, hogy úgy játsszak a kicsivel, ahogy szeretné, az ilyen feldobálós és nagyon gyöntölős játéktól pedig még kicsit mindig féltem talán. :) De úgy vélem, hogy ahogy nő és fejlődik, biztosan lesz majd olyan szakasza, amikor kezd egyre közeledni az érdeklődésünk, hiszen én is egy nagy gyerek vagyok. Ha már érdekelni fogja az elektromos kisautós autóverseny pálya és pl a rádió távirányítós helikopter és hasonlók, amik az én gyerekkoromból sajnos kimaradtak, és így már felnőtt fejjel próbálom bepótolni ezeket a dolgokat, akkor tuti lesz közös nevező ebben is, bár egy jó LAN party-s stratégiai játékozásban is benne vagyok bármikor :).

Az etetés, régen nyilván csak az Anett privilégiuma volt a szoptatás révén. Aztán mióta megkezdődött a hozzátáplálás, nekem is nyíltak új horizontok és lehetőségek, hogy kibontakozhassak e téren is :). Ebben ugyan úgy vagyok, mint az anyák általában. Ha eszik és jól eszik, szépen és sokat, örülök, ha nem akkor kevésbé. Meghatározó élmény volt számomra, hogy végre én is kivehetem a részem a gyermekünk táplálásából. Persze, ez is olyan dolog volt, amitől féltem, hiszen kanállal pépet próbáltam bejuttatni a szájába, féltem, hogy félrenyel, vagy valami baja lesz. De ebben is szerencsések voltunk. A kicsi csak úgy nyelte az ételt. Akkor. De ahogy egyre nagyobb lett, jönni kezdett a foga, zavarta a kanál, egyre kevésbé volt sikerélmény számomra az etetés. Viszont amióta csak elé rakjuk a tálcán a nagyobb darab ételt, és a kis párnás kezével gyűri befelé, sokkal nyugodtabbak az etetések, és én is dagadok a büszkeségtől. :)

     Ezzel kapcsolatban felmerült bennem a gondolat, hogy nem szerettem volna soha, ha hozzám hasonlóan túlsúllyal és ebből fakadó gondokkal küzd a gyerek, már kis korától kezdve. Ha egy mód van rá, azon is leszek, hogy a későbbiek során se legyen. Ami tőlem telik, kedvben, lehetőségben, igyekszem magamra is jobban figyelni, főleg amióta megvan a kicsi. Azért is, hogy ne vigyen el szívroham vagy bármi túlsúlyból adódó dolog, idő előtt és láthassam őt felnőni. De nem is én vagyok inkább a lényeg, hanem az, hogy neki is próbáljak mindenben, így ebben is, lehetőség szerint minél jobb példát mutatni és példakép lenni.

Az etetés kapcsán szóba kerülhet még a büfiztetés. Ez ugyebár a szoptatással, illetve a fejlődéssel éppen hogy fordított arányban áll. Szerintem ebben rossz lehetett a technikám, vagy nem tudom, de általában elég nehézkesen és nem túl jól ment nekem ez a dolog, éppen ezért nem túl nagy kedvvel, de megcsináltam. Szoptatás után, főleg este, amikor végzett az evéssel Dominik, felvettem a vállamra és próbáltam megbüfiztetni inkább kevesebb, mint több sikerrel :). Ez az evés utáni felvevés többnyire mai napig megvan, de ez már nem büfiztetés inkább kis simi, nyugtatás, átvezetés a vacsi és a szundi között nekem pedig az esti búcsú a kicsinktől.

A napokban sor került a gyerek első hintáztatására. Hatalmas élmény volt! Mind neki, mind Nekem, Nekünk! Csináltunk róla számtalan fotót és videót. Mint az előzőekben is leírtam, mivel végig kacagta az egészet és imádta a dolgot, így én is. Annyira jó volt rajta látni ezt a kitörő lelkesedést, örömöt és kacajt, hogy ez szintén örömkönnyeket csalt a szemembe, főleg, hogy mostanság eléggé nyűgös és nyafis, mondhatni éjjel nappal, hogy jön a második foga.

Hogy milyen apának lenni? Első sorban nem könnyű. Nem könnyű megfelelni a friss munkahelyen betanulóként és mind emellett sokat lenni otthon, a gyerekkel, ami tudom, hogy elvárható és tényleg fontos lenne, de néha nehéz a kettőt jó egyensúlyban tartani. De kicsit pihenni, kicsit szórakozni, kicsit mindent csinálni, amit kellene és azt is, amit szükséges, azt is, amit szeretnék. Ezeket sokszor nehéz összehangolni, pláne, hogy amúgy is nagyon rosszul tudom beosztani az időmet. 
Emellett belül eléggé frusztrál az, hogy ha éppen dolgozok, milyen új csodáról maradok le, amiből napi szinten mostanság újakat produkál a gyerek. 
Viszont fantasztikus és csodálatos érzés apának lenni. Látni, hogy szinte naponta új dolgot tanul meg a pici, új mozdulatot, új hangot, új trükköt csinál. Látni, hogy egyre ügyesebb, egyre okosabb és egyre több dolgot tud. 
Bár még nem beszél, de amikor néha egymás szemébe nézünk és mintha némán azt mondaná „szeretlek apa”. Na ez az, ami minden pénzt, fáradságot és bármit megér. 

Ez az, ami miatt érdemes apának lenni és még majd lesz sok sok ilyen kisebb, nagyobb dolog, ami szintén ilyen pillanat lesz. Amikor majd ténylegesen kimondja, hogy „apa szeretlek” és még millió egy ilyesmi lesz, ha elkezd járni, futni... Ezek mind mind olyan dolgok, amik feledtetik a sok kínlódást, amivel azért néha együtt jár a szülőség, valljuk be. De akkor is megéri! Szülőnek, apának lenni jó!

Tippek, trükkök

Igyekeztem összegyűjteni néhány olyan trükköt, amelyet a tapasztalataim alapján hasznosnak gondolok.

#1

Az anyatej csodákra képes. Ha a baba arcán felfedezünk pattanást, vagy sebet, pl. megmarta magát, akkor kenjünk rá anyatejet, másnapra el is múlik. (Egy idő után a bal vállán keletkezik egy pattanás szerű seb, arra nem kell semmit kenni, mert az az oltás helye.)
De az anyatej tökéletes a kisebesedett mellbimbóra is. Csak fejjünk ki egy kicsit, és hagyjuk megszáradni. Nekem a legrosszabb esetben is 2 nap alatt elmúlt.

#2

Mindig legyen nálunk büfikendő (egy textilpelenka, amit büfiztetésnél a vállunkra helyezünk). Murphy törvénye alapján pont akkor fog bukni, amikor nincs nálunk.

#3

Mivel párnát elég sokáig nem lehet a feje alá tenni, ezért használjuk a textilpelenkát. Én félbehajtom, és úgy teszem a kiságyba.

#4
Ha nyugtalanul alszik, akkor textilpelenka helyett tedd a felsődet a feje alá, vagy azzal takard be.

#5

Pelenkázások, öltöztetések alkalmával legyen egy figyelemelterelő eszköz kéznél. Ha ez a kicsi kezébe adjuk, máris elfelejt sírni/rugdalózni/ellenkezni. Hintőporozáskor pedig különösen hatékony, főleg, ha a nyakát kell beszórni.

#6

Sétakor mindig legyen nálunk plusz takaró, ha más nem szél/nap ellen védelmet nyújthat.

#7
Minden séta alkalmával, különösen nyáron legyen nálunk innivaló. Mindig akkor lesz az ember szomjas, amikor nem készül.

#8
Mindig legyen nálunk esővédő, mert tuti akkor kap el a legnagyobb vihar, amikor otthon hagyjuk. Nem számít, hogy éppen verőfényes napsütés van, akkor lesz a legnagyobb hirtelen jött zápor, amikor elfelejtkezünk róla.

#9
Amikor már nagyobb a baba, akkor nem minden sétát alszik végig. Ezekre az alkalmakra készülve legyen nálunk játék. Javaslom a babakocsira szerelhető, csörgő, zörgő, színes dolgokat, hacsak nem akarunk játékmorzsákat hagyni magunk után, hogy hazataláljunk.

#10
Orvosi vizsgálatra mindig vigyünk textilpelenkát, nedvestörlőt és pelenkát.

#11
Érdemes a vitamint egy kanálba cseppenteni, és hozzáfejni egy kis anyatejet. Így a sokkal könnyebben belehet adni a kicsinek, és a kanálból evést is jobban megtanulja.

#12
Legyen a tarsolyodban 4-5 dal, amit énekelsz majd a babának, altatáshoz, megnyugtatáshoz, mert a 156. alkalommal a pokolba kívánod a Boci, bocit, vagy a Süsü betétdalát, de még a kedvenc rock számodat is megutálod.

#13
Ne akard görcsösen. Ez mindenre vonatkozik, etetésre, altatásra, mozgásfejlődésre. Megérzi a sürgetést, a feszültséget és átveszi, ő is rágörcsöl, még nehezebb lesz ellazulnia, megcsinálnia, és kialakul egy ördögi kör. A jelmondat: csak nyugi.

#14
Akinek hosszabb a haja, mint 5 cm, annak javaslom az összefogást, feltűzést. Kezdetben ugyan nem sok értelme van, de 4-5 hónap múlva megmenthet a megtépéstől. 

#15
A szoptatós melltartó egy jó találmány, nekem bevált. Kényelmes, egyszerű, praktikus. Érdemes többet is beszerezni belőle.

#16
A textilpelenka több mindenre használható: büfiztetésre, a gyerek feje alá, a szoptatós párna letakarására. Én még négybe is vágtam párat. A negyedek is multifunkciósak: szoptatás alatt a másik mellre téve felszívja a tejet, le lehet törölni vele bármit, pl. pelenkázót, jó megtörölni vele a kicsi orrát, arcát, homlokát.

#17
Kifogóból vagy törölközőből szerezzünk be többet, és azok legyenek kéznél, mert balesetek bármikor történhetnek.

#18
A kicsinek érdemes olyan zoknit is beszerezni, amely csúszásgátlóval van ellátva. Ennek igazán akkor lesz értelme, amikor először kapaszkodva feláll.

#19
A fülpiszkáló nagyon sok mindenre jó. Igazából bármire, a fülpiszkáláson kívül. Lehet vele köldökcsonkot alkoholozni, lehet vele orrot kitisztítani, de persze lehet vele fület is piszkálni.

#20
Érdemes beszerezni egy nagy tárolót, amibe az egyre gyűlő játékokat bele lehet rakni.