Balesetek márpedig mindenkivel történnek. Ne mondja nekem senki, hogy amikor elkezdett kúszni a gyerek, akkor nem koppant le a kis bucija, vagy már az első felüléseknél fixen ült és nem dűlt el egyszer sem, netán amikor végre felállt, kezdettől stabilak voltak a lépései.
De mi számít balesetnek? Amikor nem figyelsz, és leesik, elesik? Vagy amikor nem vagy ott? De mi van akkor, ha ott vagy és figyelsz rá? Amikor csak egy karnyújtásnyira vagy tőle? Az amit nem tudsz megakadályozni, vagy épp az, amit megakadályozhattál volna? Igazából teljesen mindegy, hogy ki mire mondja, hogy "baleset", a definíció nem változtat azon a tényen, hogy a gyermeked valamilyen formában, és mértékben megsérül.
De mi számít balesetnek? Amikor nem figyelsz, és leesik, elesik? Vagy amikor nem vagy ott? De mi van akkor, ha ott vagy és figyelsz rá? Amikor csak egy karnyújtásnyira vagy tőle? Az amit nem tudsz megakadályozni, vagy épp az, amit megakadályozhattál volna? Igazából teljesen mindegy, hogy ki mire mondja, hogy "baleset", a definíció nem változtat azon a tényen, hogy a gyermeked valamilyen formában, és mértékben megsérül.
Akinek nem volt ilyen, akinek sose sérült meg semmilyen formában a gyereke, őt szeretném emlékeztetni a saját gyerekkorára: mászókázás, biciklizés, fogócska, fára mászás, torna óra és még sorolhatnám. Én elestem, megsérültem, tört el csontom. Ez pedig a gyerekünkkel is megtörténhet.
Ilyenkor be kell vallani, nagyobb baj is előfordul. Leesik. Jobb esetben csak 20-30 centiről, rosszabb esetben magasabbról. Ha ez megtörténik, akkor minden megváltozik. Először sokkol, ahogy meghallod a sírását, eltörik benned valami, odafutsz, felkapod, próbálod megnyugtatni, igazából őt is és magadat is. Őt sokkal hamarabb sikerül, de neked nem megy. Azt a képet, ahogy gurul, azt a hangot, ahogy koppan, ahogy sír, soha többé nem tudod kiverni a fejedből. Próbálhatsz bármit, bizonygatod, hogy nem tehettél ellene, szidhatod magad, hogy nem figyeltél, hibáztathatod magad, a helyzeten nem fog változtatni.
Együtt sírtok, neked is fáj, neki is fáj, megnyugszik, de te nem. Soha. Igazán soha. Mindig benned lesz az a tüske. Olyan mintha bántottad volna a gyereked. Rossz anyának gondolod magad. Pedig nem bántottad fizikálisan. Bűntudatod van, remegsz, félsz, rettegsz, hogy bármikor megtörténhet újra. Próbálod bebizonyítani, hogy jól van. Elviszed orvoshoz, ügyeletre, azt mondja jól van. Szégyenkezel. De mindig bennem marad a kérdés: nem okoztam maradandó károsodást?
A baleset fáj és annak nyoma marad, talán látható is, de benned egy láthatatlan. Próbálsz túllépni rajta, próbálod elfelejteni, de az a kép, ahogy már nem éred el, bármennyire is igyekszel, nem tudod megakadályozni, az örökre bennem marad. A legjobb, amit tehetsz, hogy megpróbálsz megnyugodni, mert ő érzi, és ő is nyugtalan lesz. Nem tudod semmissé tenni, de könnyebb lesz, egyre könnyebb.
Hányszor fog még elesni, hányszor lesz bibis, hányszor jön sírva, hány sebet fog szerezni az évek során és nem lehetsz mindig mellette. De letörölheted a könnyeket, megpuszilhatod, betapaszthatod a sebet. Lesznek olyan sebek, amit nem tudsz bekötni, a szív sebeit, de tudni fogja, hogy rád mindig számíthat.
Amit a saját tapasztalataim alapján tanácsolni tudok, az, hogy bocsáss meg magadnak! Sajnos vannak balesetek, még a legeslegnagyobb odafigyelés ellenére is.
Együtt sírtok, neked is fáj, neki is fáj, megnyugszik, de te nem. Soha. Igazán soha. Mindig benned lesz az a tüske. Olyan mintha bántottad volna a gyereked. Rossz anyának gondolod magad. Pedig nem bántottad fizikálisan. Bűntudatod van, remegsz, félsz, rettegsz, hogy bármikor megtörténhet újra. Próbálod bebizonyítani, hogy jól van. Elviszed orvoshoz, ügyeletre, azt mondja jól van. Szégyenkezel. De mindig bennem marad a kérdés: nem okoztam maradandó károsodást?
A baleset fáj és annak nyoma marad, talán látható is, de benned egy láthatatlan. Próbálsz túllépni rajta, próbálod elfelejteni, de az a kép, ahogy már nem éred el, bármennyire is igyekszel, nem tudod megakadályozni, az örökre bennem marad. A legjobb, amit tehetsz, hogy megpróbálsz megnyugodni, mert ő érzi, és ő is nyugtalan lesz. Nem tudod semmissé tenni, de könnyebb lesz, egyre könnyebb.
Hányszor fog még elesni, hányszor lesz bibis, hányszor jön sírva, hány sebet fog szerezni az évek során és nem lehetsz mindig mellette. De letörölheted a könnyeket, megpuszilhatod, betapaszthatod a sebet. Lesznek olyan sebek, amit nem tudsz bekötni, a szív sebeit, de tudni fogja, hogy rád mindig számíthat.
Amit a saját tapasztalataim alapján tanácsolni tudok, az, hogy bocsáss meg magadnak! Sajnos vannak balesetek, még a legeslegnagyobb odafigyelés ellenére is.
Örökké emlékezni fogsz erre és akármikor eszedbe jut mindig azon fogsz agyalni hogy lehetett volna megakadályozni.
Sok helyen olvasni, hogy nem szabad rögtön felkapni, ha elesik. Figyelni kell önmagunkra is, hogy ne szisszenjünk fel. De ez nehéz. Nagyon nehéz. Meg kell tanulnia, hogy a világ ugyan veszélyes hely, de merni kell, bátran fel kell fedezni. De azt is biztosítani kell számára, hogy megtanulja, van kire számítania, ha bajba kerül, ha megsérül. A kettő közti egyensúlyt viszont nehéz megtalálni.
