Az előző bejegyzésben igyekeztem összefoglalni, hogy milyen módon jutottunk el addig, hogy saját lakást vásároljunk. Ebben a bejegyzésben pedig szeretném leírni, hogy a birtokba adástól (10.05), a beköltözésig (11.08) mi történt.
Óriási hálával és köszönettel tartozom a családomnak, a szüleimnek és a testvéremnek. Ők segítettek nekünk, ők voltak azok, akik lehetővé tették, hogy cirka egy hónap alatt beköltözhessünk.
Igazából nálunk a költözés nem csak annyiból állt, hogy fogtuk a dobozokat, és a bútort, áthurcoltuk, és éltünk tovább boldogan. Mi nagy fába vágtuk a fejszénket, néha nagyobba, mint gondoltuk, mi felújítással kezdtünk.
A felújítás eleje elég döcögősen haladt, mindenki dolgozott, így csak délutánonként tudtunk bármit is csinálni. Az első héten csak a hétvégén tudtunk, vagyis a fiúk tudtak dolgozni. Kisebb bontást végzett Zsolti a konyhán, Apa festette a konyhát, mellékhelyiségeket, Tesóm leszedte a lakás mindhárom szobájában a tapétát, én pedig a kicsire vigyáztam.
A második hét már sokkal jobb volt, eredményesebb. Apa és Tesóm leglettelték az összes szobát, lecsiszolták. Nem kis munka volt, és annyira kijjebb akartak már minket rudalni, hogy beáldozták a délutánjaikat, estéjüket a munkákra.
A harmadik hét volt a látványosabb, és végsőbb munkák hete. Ezen a héten Zsolti, Apa és Anya is szabadságon volt, Tesóm pedig igyekezett minél több szabadnapot intézni magának. Ekkor fejeztük be a glettelt falak csiszolását, a szőnyeg felszedését, és a 3 szoba festését.
A végére pedig a laminált padló lerakása maradt. Ez, és az ajtók lefestése már a következő hétre csúszott át.
A negyedik hét ismét kevesebb lehetőséget adott a munkára. Már mindenki dolgozott. Anya délután tudott vigyázni a kicsire, így én akkor jártam fel ajtót festeni, konyhát, fürdőt, WC-t takarítani.
Az ötödik, és egyben utolsó hét a pakolás, és a könnyebb dobozok felhordásának hete volt. A hétvége pedig a költözés hétvégéje volt. :) Nem fogadtunk költöztetőt, hanem utánfutót szereztünk, így, bár többször kellett fordulni, de olcsóbban megoldottuk. Az utolsó körrel együtt mentem fel én is, a kicsivel az új lakásba.
Persze ezzel koránt sem ért véget a hét. Össze kellett rakni a bútorokat, összeseperni, felmosni, majd a helyére tolni mindent. Mindeközben ott szaladgált körülöttünk a gyerek, akit alig lehetett lefoglalni. Minden érdekelte, mindenre kíváncsi volt.
Igazából az én munkám itt még nem ért véget. A következő héten csak pakoltam, és pakoltam és pakoltam. Az első napnak az volt a célja, hogy a mindennapi élethez szükséges dolgok, a ruhák, edények, és persze játékok ki legyenek pakolva, helyükre legyenek téve. Az első 2 nap nehéz volt. A kicsi érezte, hogy valami más, valami új, látta, tapasztalta, hogy anya nem ér rá úgy, mint szokott. Meg is viselte. De a 3. naptól már én is lazábban kezeltem a pakolást, lassan, apránként haladtam, és ezt Dominik is észrevette. Többet tudtam vele is foglalkozni, de a dolgommal is tudtam haladni. Bár így is kellett egy hét, mire teljesen berendezkedtünk, és még most se vagyunk kész teljesen, de itthon vagyunk. Innentől minden meg fog változni. :)
Óriási hálával és köszönettel tartozom a családomnak, a szüleimnek és a testvéremnek. Ők segítettek nekünk, ők voltak azok, akik lehetővé tették, hogy cirka egy hónap alatt beköltözhessünk.
Igazából nálunk a költözés nem csak annyiból állt, hogy fogtuk a dobozokat, és a bútort, áthurcoltuk, és éltünk tovább boldogan. Mi nagy fába vágtuk a fejszénket, néha nagyobba, mint gondoltuk, mi felújítással kezdtünk.
A felújítás eleje elég döcögősen haladt, mindenki dolgozott, így csak délutánonként tudtunk bármit is csinálni. Az első héten csak a hétvégén tudtunk, vagyis a fiúk tudtak dolgozni. Kisebb bontást végzett Zsolti a konyhán, Apa festette a konyhát, mellékhelyiségeket, Tesóm leszedte a lakás mindhárom szobájában a tapétát, én pedig a kicsire vigyáztam.
A második hét már sokkal jobb volt, eredményesebb. Apa és Tesóm leglettelték az összes szobát, lecsiszolták. Nem kis munka volt, és annyira kijjebb akartak már minket rudalni, hogy beáldozták a délutánjaikat, estéjüket a munkákra.
A harmadik hét volt a látványosabb, és végsőbb munkák hete. Ezen a héten Zsolti, Apa és Anya is szabadságon volt, Tesóm pedig igyekezett minél több szabadnapot intézni magának. Ekkor fejeztük be a glettelt falak csiszolását, a szőnyeg felszedését, és a 3 szoba festését.
A végére pedig a laminált padló lerakása maradt. Ez, és az ajtók lefestése már a következő hétre csúszott át.
A negyedik hét ismét kevesebb lehetőséget adott a munkára. Már mindenki dolgozott. Anya délután tudott vigyázni a kicsire, így én akkor jártam fel ajtót festeni, konyhát, fürdőt, WC-t takarítani.
Az ötödik, és egyben utolsó hét a pakolás, és a könnyebb dobozok felhordásának hete volt. A hétvége pedig a költözés hétvégéje volt. :) Nem fogadtunk költöztetőt, hanem utánfutót szereztünk, így, bár többször kellett fordulni, de olcsóbban megoldottuk. Az utolsó körrel együtt mentem fel én is, a kicsivel az új lakásba.
Persze ezzel koránt sem ért véget a hét. Össze kellett rakni a bútorokat, összeseperni, felmosni, majd a helyére tolni mindent. Mindeközben ott szaladgált körülöttünk a gyerek, akit alig lehetett lefoglalni. Minden érdekelte, mindenre kíváncsi volt.
Igazából az én munkám itt még nem ért véget. A következő héten csak pakoltam, és pakoltam és pakoltam. Az első napnak az volt a célja, hogy a mindennapi élethez szükséges dolgok, a ruhák, edények, és persze játékok ki legyenek pakolva, helyükre legyenek téve. Az első 2 nap nehéz volt. A kicsi érezte, hogy valami más, valami új, látta, tapasztalta, hogy anya nem ér rá úgy, mint szokott. Meg is viselte. De a 3. naptól már én is lazábban kezeltem a pakolást, lassan, apránként haladtam, és ezt Dominik is észrevette. Többet tudtam vele is foglalkozni, de a dolgommal is tudtam haladni. Bár így is kellett egy hét, mire teljesen berendezkedtünk, és még most se vagyunk kész teljesen, de itthon vagyunk. Innentől minden meg fog változni. :)
