Az egész egy kis orrfolyással indult, egy hete. Semmi más nem volt, de elvittem orvoshoz. Nem volt piros a torka, tiszta volt a tüdeje, csak folyt az orra.
Majd eltelt egy hét, és vasárnap hajnalban kicsit melegnek éreztem a testét. Akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert a takaróba burkolózva találtam rá. De reggel már feltűnő volt, hogy továbbra is meleg. Megmértem a hőjét, akkor még csak hőemelkedése volt, de később, a nap folyamán láz lett belőle. Adtam neki kúpot, ami elég hamar le is vitte, de estére megint felszökött. Kicsit hagytuk hűlni a vizet, amikor fürdettük - tudom, nem ez a legjobb módszer - majd hőmérés, megint lázcsillapítás. Éjjel mérnem se kellett, éreztem rajta, hogy forró, adtam is a szuszpenziót. Na az a tiltakozás, szenvedés, hogy ő márpedig nem fogja bevenni, hát, sírni tudtam volna. Nem mintha amúgy nem.
A kedd hasonlóan telt, annyi különbséggel, hogy napközben sokkal aluszékonyabb volt, mint előző nap. Ezt tetézte az, hogy alig evett, és még kevesebbet ivott. Még jó, hogy szoptatom, mert amúgy nem tudom mi lett volna. Napközben aludt mindenhol, a kiságyban, a mi ágyunkon, még a földre is letettem. A legjobb és egyben a legszívszorítóbb az volt, amikor a karomban aludt. Ott szuszogott a karomban, néha adtam neki egy-egy puszit, vagy megsimogattam az arcát, és jóleső érzéssel töltött el, hogy az eddiginél hűvösebb az arca, homloka.
Estére viszont minden megváltozott, sokkal nyűgösebb volt, nyugtalanabb, talán még melegebb is. Készítettünk neki egy kád meleg vizet, majd fokozatosan hűtöttük. Fürdés után nem sokkal, hőmérőzés.
Nem is tudom hányszor féltem, vagy ijedtem meg életemben. De azon az estén, amikor a hőmérő 40 fok felé kúszott, akkor szinte sokkot kaptam. Olyan mértékben, hogy gondolkodni se tudtam. Minden olyan szürreális volt, olyan hihetetlen. Zsolti már azzal riogatott, hogy ügyelet lesz a vége. Emellett még tagadtam is, hogy minden rendben lesz, hogy nincs is semmi baja, meg popsiban mértem, az csak 39,5 igazából, nem lesz semmi gond, majd kialudja, hamarosan hat a lázcsillapító. Igazából így is lett, de egyszerűen nem tértem magamhoz addig, amíg a következő méréskor már csak 38,4-et mutatott a kijelző.
Majd eltelt egy hét, és vasárnap hajnalban kicsit melegnek éreztem a testét. Akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert a takaróba burkolózva találtam rá. De reggel már feltűnő volt, hogy továbbra is meleg. Megmértem a hőjét, akkor még csak hőemelkedése volt, de később, a nap folyamán láz lett belőle. Adtam neki kúpot, ami elég hamar le is vitte, de estére megint felszökött. Kicsit hagytuk hűlni a vizet, amikor fürdettük - tudom, nem ez a legjobb módszer - majd hőmérés, megint lázcsillapítás. Éjjel mérnem se kellett, éreztem rajta, hogy forró, adtam is a szuszpenziót. Na az a tiltakozás, szenvedés, hogy ő márpedig nem fogja bevenni, hát, sírni tudtam volna. Nem mintha amúgy nem.
A kedd hasonlóan telt, annyi különbséggel, hogy napközben sokkal aluszékonyabb volt, mint előző nap. Ezt tetézte az, hogy alig evett, és még kevesebbet ivott. Még jó, hogy szoptatom, mert amúgy nem tudom mi lett volna. Napközben aludt mindenhol, a kiságyban, a mi ágyunkon, még a földre is letettem. A legjobb és egyben a legszívszorítóbb az volt, amikor a karomban aludt. Ott szuszogott a karomban, néha adtam neki egy-egy puszit, vagy megsimogattam az arcát, és jóleső érzéssel töltött el, hogy az eddiginél hűvösebb az arca, homloka.
Estére viszont minden megváltozott, sokkal nyűgösebb volt, nyugtalanabb, talán még melegebb is. Készítettünk neki egy kád meleg vizet, majd fokozatosan hűtöttük. Fürdés után nem sokkal, hőmérőzés.
Nem is tudom hányszor féltem, vagy ijedtem meg életemben. De azon az estén, amikor a hőmérő 40 fok felé kúszott, akkor szinte sokkot kaptam. Olyan mértékben, hogy gondolkodni se tudtam. Minden olyan szürreális volt, olyan hihetetlen. Zsolti már azzal riogatott, hogy ügyelet lesz a vége. Emellett még tagadtam is, hogy minden rendben lesz, hogy nincs is semmi baja, meg popsiban mértem, az csak 39,5 igazából, nem lesz semmi gond, majd kialudja, hamarosan hat a lázcsillapító. Igazából így is lett, de egyszerűen nem tértem magamhoz addig, amíg a következő méréskor már csak 38,4-et mutatott a kijelző.
A rémület, amit a 40,1 fok okozott, azonnal az orvoshoz zavart, szerdán. De addigra már csak hőemelkedése volt, a hangulata is javult, jókedvű lett. Sőt, a rendelőbem szaladgált, nevetett. Meg nem mondtam volna róla, hogy lázas volt.
Az orvos megvizsgálta. Kicsit duzzadtak voltak a nyirokcsomói, enyhén piros a torka. Felírt antibiotikumot, Fenistil cseppet. Rákérdezett a lázra is, mióta tart, mennyit mértem. Amikor elmondtam, hogy vasárnap éjjel/hétfő hajnalban kezdődött, szinte láttam rajta a felismerést: a gyereknek három napos láza van. Nyugodjak meg, elmúlik, akár aznap. Számítsak piros kiütésekre, de nem fáj, nem viszket. A betegség összes tipikus tünetét produkálja. Igaza lett. Aznap már nem is volt láza, és a következő két nap jöttek, majd mentek is a pöttyök.
Az orvos megvizsgálta. Kicsit duzzadtak voltak a nyirokcsomói, enyhén piros a torka. Felírt antibiotikumot, Fenistil cseppet. Rákérdezett a lázra is, mióta tart, mennyit mértem. Amikor elmondtam, hogy vasárnap éjjel/hétfő hajnalban kezdődött, szinte láttam rajta a felismerést: a gyereknek három napos láza van. Nyugodjak meg, elmúlik, akár aznap. Számítsak piros kiütésekre, de nem fáj, nem viszket. A betegség összes tipikus tünetét produkálja. Igaza lett. Aznap már nem is volt láza, és a következő két nap jöttek, majd mentek is a pöttyök.
Na bumm! Hallottam már erről, de igazán sose gondoltam, hogy elkaphatja. Olyan hihetetlen, szinte nem létező betegségnek tűnt. Amikor hazajöttem, utánanéztem. A herpeszvírus egyik fajtája okozza. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy ezért nagyon fontos, hogy ne etessük a saját kanalunkkal a gyereket, és ne adjunk a szájára puszi.
