Nomen est omen

A névválasztás korábban se volt egyszerű. Most viszont különösen nagy gondban voltunk. Épp emiatt lesz ez a bejegyzésem kicsit hosszabb, és talán részletesebb is.

A lány név választása az elején könnyű volt. 

Már régebbről volt egy talonban, a Karolina. Nekem nagyon tetszett, de főleg a becézése (Lina), ami önálló névként is adható. De egyre jobban megtetszett az Izabella is.

Emiatt egy kicsit nehezebbé vált a névválasztás, de a párom kicsit megkavarta a dolgokat. :D Közölte ugyanis, hogy meghallotta a Fannit, és már régebben is tetszett neki, de most újra beugrott. 

Én nem voltam ellene, de a Karolinát se nagyon akartam elengedni, így hajlottam a 2 keresztnév megoldásra. Végül én a Kovács Lina Fanni variáció mellé tettem le a voksom.

Fiú nevet az előző terhességek alatt is nehéz volt választani. Volt egy kedvencem, de a család leszavazott.  De ennek ellenére 2X is sikerült megtalálni a tökéletest. 

Most viszont nem találunk más „szerelem nevet”, így a régihez nyúltunk vissza, ami a Krisztián. 

Nagypapám mondta régen a Szilárdot, de a Kovács mellé nekem nyelvtörőnek hatott. Néha eszembe jutott, de a két kettős mássalhangzó miatt is elvetettem.

Akármikor szóba került a baba neve, mindig odáig jutottunk, hogy amíg nem tudjuk, mi a baba neme, addig nincs az egésznek értelme. 

Igazából azt éreztem, hogy ez csak engem frusztrál. Mert akárhányszor felhoztam a témát Zsoltinak, sose foglalkozott vele igazán, sosem mondott rá semmit, csak valahogy mindig oda lyukadtunk ki, hogy jó lenne tudni, kisfiú vagy kislány lakik a pocakomban. Erre viszont várnunk kellett még egy kicsit.

Hiába voltunk 4D ultrahangon, nem volt meggyőző az eredmény. De már akkor is elkezdtük nézegetni a fiú neveket, ahogy azt egy korábbi bejegyzésben is említettem.

Majd a 24 hetes ultrahang bizonyossága után, már sürgetőbbnek éreztem, hogy nevet találjunk a KISFIÚNKnak.

Még a 24 hetes ultrahang előtt elkezdtem ízlelgetni a Kovács István Szilárd verziót. Említettem is Zsoltinak, hogy már napok óta ezen gondolkozom. Neki kifejezetten tetszett. Nekem is tetszett, de valahogy nem éreztem eléggé a „igazinak”.

Persze többször előkerült a Krisztián is. De valahogy ez sem volt az igazi.

Már végignéztük a teljes utónév listát. Persze voltak, amin elgondolkodtunk, de valahogy egyik sem nyerte el igazán a tetszésünket. Sajnos sokszor elvitték a fókuszt a furcsa, hagyományostól eltérő, néha vicces, vagy akár vállalhatatlan nevek. Én úgy vettem észre, hogy Zsolti nem is igazán figyel a normális nevekre, csak a furcsákra.

Versenybe szállt a Dániel, Tamás, Kornél, nekem megtetszett az Alex és a Bogdán, de még a Zádor is.

De még mindig nem volt meg „A” név. 

De volt egy 

B) Krisztián és egy 

C) István Szilárd verziónk. 

Március utolsó napjaiban úgy gondoltam, megnézem a nevek jelentését is jobban. De sajnos ez sem segített, se a Krisztián, se a Szilárd esetében sem billent a mérleg ezáltal. 

Aznap este én kifejtettem, hogy az a „szerelem”, amit annak idején a Krisztián iránt éreztem, enyhült. Tetszik, a gyerekek is így szólítják a kistesót, de valahogy nem érzem az övének. 

Az István Szilárd esetében pedig tudom, hogy Zsoltinak mit jelent az István (apukája volt), de az csak azért lenne, hogy a Kovács Szilárd ne legyen nyelvtörő. Számomra a gyerek mindig Szilárd lenne, sőt, én csak így hívnám. Még az oviban is így hívatnám az óvónőkkel majd. 

Mindezek után megkérdeztem Zsoltit, hogy mindentől függetlenül, ő mit gondol a nevekről. 

De ő csak annyit mondott, hogy legyen István Szilárd. Így mindkettőnk szentimentális kötődése meg lenne. 

Ahogy ezt kimondta, nem éreztem elégedettséget. Bár már korábban, a Krisztián esetében is mondta, hogy ő nincs ellene, meg neki tetszik. De valahogy akkor se éreztem elégedettséget. 

Szóval ott álltam április elején egy "akarnok" kisfiúval a pocakomban, aki jönni akart, velünk akart lenni, minket választott, de nem tudok neki nevet adni. Tanácstalannak éreztem magam, és elveszettnek. 

Ekkor elgondolkoztam egy kicsit, hogy vajon nem viszem túlzásba, hogy nem görcsölök rá erre túlságosan, hogy nem akarok túl tökéleteset?

Töprengtem, a Dominikot Zsolti találta, a Mátét én akartam, a Rebeka az én ötletem volt. Akkor legyen, amit Apa akar. Legyen az István Szilárd.

Próbáltam szoktatni magam az István Szilárd verzióhoz, mert tudom, hogy Apának is sokat jelentene. Ráadásul én úgy vettem észre, hogy neki ez jobban tetszene, mint a Krisztián.

Igazából lehet, hogy nekem a Krisztián tetszene jobban, vagy csak régebb óta mondogatom a Krisztiánt, és emiatt érzem inkább a picihez illőnek.

Amikor ezt, és a fent leírt töprengésem elmondtam Apának, akkor megkérdezte, hogy „arra akarsz kilyukadni, hogy legyen István Szilárd?”

Na ekkor éreztem, hogy nem erre számítottam. Azt hittem, úgy fejezi be a mondatot, hogy Krisztián.

De kompromisszumkésznek éreztem magam. Szóval úgy éreztem, hogy én kiegyeznék az István Szilárddal, igen, de elismételtem azt, amit korábban is kifejtettem, hogy nekem a pici mindig Szilárd lenne, ha ez Apának nem okoz gondot vagy nem lenne probléma. De tőlem ő nyugodtan hívhatja Istvánnak van Pityunak.

Az viszont kicsit zavart, hogy a gyerekeknek már sokszor mondtam a Krisztiánt és ők így hívják a picit. Próbáltam beszélni velük, elmondani, hogy a kistesó István Szilárd lesz. Elsőre nem reagáltak semmit. Pár nap múlva újra megkérdeztem, hogy fogják hívni a tesót, az egyikük a Krisztiánt mondta, a másikuk a Szilárdot. 

Megint mondtam, hogy István Szilárd lenne a neve. Beleegyeztek. Ismét eltelt néhány nap, megint kérdeztem. Akkor már mindketten a Krisztiánt mondták. Mondtam is Apának, hogy velük is ki vagyunk segítve.

Ekkor futott át az agyamon a Krisztián István lehetőség vagy az István Krisztián. Apa csak annyit mondott, hogy azt is lehet. De nem tűnt meggyőzőnek.

Kb egy hét telt el, amikor Apa fürdéskor megkérdezte tőlem, hogy „akkor István Krisztián lesz?” Mondtam, hogy én már elvesztettem a fonalat. :) 

Utána a fiúkat is megkérdezte a kistesó nevéről. Máté mondta, hogy István Krisztián,(hatásszünet) az István Szilárd tökéletes lesz. Szóval ez se sokat segített.

Húsvét vasárnap (április 12) a közösségi média nyújtotta lehetőségekhez nyúltam. Megkérdeztem egy anyukás csoportban, kinek melyik verzió tetszik. Az eredmény magáért beszél:

A lelkem, és a szám is mosolygott az eredmény láttán. Már csak Apával kellett beszélni erről.

De ez nem került sorra, ez a téma háttérbe szorult az ablakcsere és a szónék kialakítása miatt.

A név kérdés legközelebb május 1-jén került elő újra. Akkor kérdezte Apa Dominikot, hogy Krisztiánnak fogják hívni a kistesót? Erre a válasz az volt, hogy igen.

Majd május 6-án, délelőtt Apa megölelt, és rákérdezett, hogy akkor Krisztián lesz a pici. Mondtam is neki viccesen, hogy elrontotta a pillanatot, ezzel a név dologgal.

Én elmondtam az aggályomat, hogy úgy érzem, neki nem tetszik a Krisztián. De ő ellenkezett, azt mondta tetszik, sőt jófej Krisztián ismerőse van.

Délután ismét előkerült a téma, miután hazajöttünk a babamoziról. 

Pár Legyen ön is milliomosból ismert mondat után végre kimondtuk, hogy 

a kisfiúnk Kovács Krisztián lesz.