Oviba járás 3 gyerekkel

Mivel Rebeka születése épp az óvoda kezdetére esett, így Dominik nem ment 2 hétig. De elérkezett az az időszak, hogy Dominik újra oviba járt. Reggel Zsolti vitte reggel, de délután már nekem kellett menni érte. 

Az első héten volt segítségem. Mama minden nap feljött, egy kicsit unokázott, majd mentünk az oviba. Még régebbről meg volt a babakocsi, de beszereztem egy karikás kendőt is. Ezt a hetet tesztelésre akartam szánni, megnézni, hogyan, és mivel a legjobb közlekedni.

De, a segítség ellenére, nem minden nap zajlott könnyen és egyszerűen. 

Hétfő

Hétfőn Mama és tesóm feljöttek, és együtt mentünk el az oviba Dominikért, babakocsival. Mama tolta a babakocsit, Máté tesóm kezét fogta, így ügyesen sétált végig az oviig. 

Egyedül mentem le Dominikért az udvarra, közben a többiek foglalkoztatták Mátét, Rebeka pedig aludt. Miután Dominik felöltözött, szépen elindultunk.

A pékségnél megálltak, leültek sütit enni, én addig beszaladtam a boltba felvágottért. Még a boltba járást is be kell később ütemezni.

Hazafelé persze elkezdett Máté hisztizni, hogy tesóm vegye fel.

A fiúk elszaladtak a gimi felé, le a lépcsőn. Tesóm ment utánuk, de összefutottak Zsoltival, így együtt mentek le a lépcsőkön. Mi, Mamával és a babakocsival körbementünk. Az egész, nagy, nehéz babakocsi napok óta fent volt a lakásba. Ezért a babakocsi vázát betettem a tárolóba és felvittem a mózest. Így már csak azt kellett lecipelni.

Kedd

Megint babakocsival indultunk el. Máté az út elején együttműködőbb volt, bár csak Mama kezét akarta fogni, az enyémet nem igazán

Az út nagyrészében szépen jött mellettünk, annak ellenére, hogy nem aludt és kicsit nyűgös is volt. Volt olyan is, amikor Mama tolta a kocsit, Máté megfogta a kezem. Összességében problémamentesen jutottunk el az óvodáig.

Mind lementünk hátra, az udvarra. Máté megállt a homokozó mellett, Mama kicsit távolabb állt meg a babakocsival. Beszéltem kicsit az óvónővel, addig Dominik még játszott a homokozóban. De nem akart kijönni, viszont Rebeka elkezdett nyűgösödni.

Nagy nehezen sikerült kiszedni Dominikot a homokozóból, és elmentünk átöltözni, addig Mama fent maradt Mátéval és a babakocsival.

Hazafelé Máté levágta magát, nem akart jönni. Nagy nehezen sikerült megnyugtatni, és elindulni. A pékségnél megálltunk, megint péksütit ettek, én elszaladtam a zöldségesbe.

Utána viszont problémánk akadt, amikor Dominik elszaladt előre, és ott hagyott minket. Mama lemaradt Mátéval, és a babakocsival, én utána siettem.

Az iskolánál Máté hagyott ott minket, de Dominik ott maradt Mamával, a babakocsi mellett. Az út többi részében már együttműködőbbek voltak a gyerekek. De Dominik másfele akart haza menni, mint mi. Próbáltuk megértetni velük, hogy maradjanak mellettem, és a babakocsival nem mehetünk akármerre.

Szerda

11kor hívtak az óvodából, hogy a gyerek kétszer hányt. Hívtam a Mamát, aki épp úton volt hozzánk, így ő ment el Dominikért.

Délután Zsolti vitte el az orvoshoz, aki nem látott problémát, így mehetett másnap óvodába.

Csütörtök

A hét folyamán ez volt az első alkalom, hogy Máté elaludt ebéd után. Rebekát is sikerült elaltatni 2 körül.

Azon tanakodtunk Mamával, hogy ha nem kel fel Máté, akkor ő marad, én meg elmegyek Rebekával.

De Máté 3kor kelt, így menni akartunk mindannyian Dominikért. Mama felöltöztette Mátét, én pedig tisztába tettem Rebekát, és adtam rá még egy réteg ruhát.

Aznap kendőben akartam vinni Rebekát, hogy megnézzük ezt az opciót. De az öltöztetésre a pici felkelt, nyűgös, sírós lett. Én szerettem volna, ha jól sikerül a kötés, de sietni is akartam, hogy időben elinduljunk. Feszült voltam, frusztrált a sírás, valahogy nem akart sikerülni a kötés, és Rebekának se igazán tetszett a dolog.

Ezért úgy döntöttem, babakocsival megyünk. Máté pedig kis motorral jött.

Már az út elején feladta a motorozást, sőt sétálni se akart. Nagyon nehezen sikerült tovább haladni. Szinte az egész úton cipeltük a motort.

Délelőtt fogászaton voltam, és maradt tej. Mama azt adta oda Rebekának, amíg lementünk Mátéval az udvarra Dominikért.

Öltözés gyorsan ment, csak megint ott hagyott Dominik.

Hazafelé Máté motorozott, ment előre, nem hallgatott, ki is gurult az utcára, még jó, hogy el tudtuk kapni.

Bementünk a pékségbe, ahol kaptak a fiúk pogácsát. Amíg megették, addig én megetettem a maradék tejjel Rebekát.

Volt egy idill pillanat, amikor mindketten megfogták a babakocsi vázát, és így mentünk egy darabig. Viszont hazafelé összevesztek a motoron.

Péntek

Pénteken végre sikerült kendőben elindulni. Még indulás előtt megszoptattm Rebekát, így nyugodt volt. A kendő kötése is elég jól sikerült.

A séta egyszerűbb volt, mobilisabb voltam. 

Máté az ovival szemben lévő, leomlásgátló falon akart menni, de otthagyott, és elindult visszafelé. Nem hallgatott ránk, nem tette meg, sokadjára sem, amit kértünk.

Lemenni a csoporthoz és összepakolni a ruhát is egyszerűbb volt kendőben. Most jött velünk Máté is, Mama pedig fent maradt a lépcső tetején. Ő volt a meglepetés Dominiknak. Már majdnem kész voltunk, amikor otthagyott Máté minket.

Az úton megint meggondolatlanul akart Máté átmenni. Le is ült az út szélén. De most sokkal könnyebb volt utánamenni, és megfogni.

Az út további részében a fiúk mindig megfogták valaki kezét. Máté egyszer pl. a szatyor fülét fogta meg.

Tapasztalatok:

• Ha motor, akkor kell a kettő, de mivel a gyerekek nem közlekedés tudatosak így ez rossz ötlet
• Ha kendővel akarok menni, akkor időt kell szánni a kötésre
• Mátét ebéd után úgy kell felöltöztetni, hogy már csak a cipőt kelljen felhúzni induláskor
• Időben kell elindulni, legyen lehetősége Máténak körülnézni, bogarat bámulni, lassabban jönni, megállni
• Hazafelé is türelmesen kell venni

Az biztos, hogy teljesen más lesz, ha már Mama nélkül fogunk menni. Nagy segítség volt, főleg, amikor babakocsival mentünk, és valami problémánk akadt.

De sokkal inkább hajlok a kendő használatára. Több szempontból is könnyebb, és egyszerűbb volt az egész út.

Első napok itthon, 3 gyerekkel

Egy teljesen új szituációba csöppentünk akkor, amikor haza engedtek minket és három gyerekkel kellett élnünk tovább az életünket.

Az első napok rengeteg új helyzetet teremtettek, olyan új problémák merültek fel, amelyeket akkor és ott kellett megoldani.

Az első napok nehézségei között voltak kisebbek és nagyobbak. Volt, amit én fújtam fel, és olyan is, ami elég nehezen volt megoldható.

1. nap

A kórházból kb. 14 óra után értünk haza. Itthon a fiúkra anyósom vigyázott. Amikor beléptünk az ajtón, Máté szaladt elém és nagyon érdekelte a hordozóban lévő pici.

Dominik épp mesét nézett, így elsőre észre se vette hogy megérkeztünk. Kikapcsoltam a tévét, és az első, ami érdekelte, az persze a kis tesó volt. Hagytuk a fiúkat egy kicsit ismerkedni a húgival. Rebeka benne volt a hordozóban, miközben a fiúk nézegették, simogatták. Máté ki is akarta venni, így áttettük a picit az ágyra.

De valahogy ott kevésbé érdeklődtek. Máté többször „piszkálta” a kicsit, Dominik inkább nekem magyarázott. Ezért áttettük a kiságyba Rebekát.

Innentől kezdődött, hogy körülnéztem. Apróságokon húztam fel magam, például, hogy 3 flakon is volt a szobában, minimális, de régebbi vízzel. Emellett a kisszobába kb. be se lehetett menni, mert minden csak le volt dobálva a földre. A teli szemetesről nem is beszélve. Vagy hogy a gyerekek ruhája össze-vissza volt bepakolva a szekrénybe.

De a legnagyobb bajom az volt, hogy bár korábban kértem, nem lett elem téve a légzésfigyelőbe.

A duzzogásom miatt Zsolti összeszedte a szemetet, és elindult lefele, ekkor érkeztek meg anyáék. Persze rögtön látta rajtam anya, hogy valami baj van, hát el is pityeredtem, de mondtam, hogy csak hülye apróságok.

Anya rögtön nyugtatott, össze is szedtem magam, csak lelkileg már ez is megviselt, mert átfutott az agyamon, hogy mi lesz itt velünk később.

Anya befűszerezett egy kis húst, elmosta azt a pár edényt, én közben ebédeltem egy kicsit. Utána gyönyörködtek egy kicsit Rebekában. De nem maradtak sokáig.

Nem sokkal később Rebeka felkelt, így kezdődhetett a rutin kialakítása. Kivettük a kiságyból, elkezdtem pelenkázni. Már az első itthoni pelenkázás azzal indult, hogy miután levettem a pelust, be is pisilt, és cserélhettem a komplett ruhát rajta. Majd ezt apával is eljátszotta később.
Mivel a délutáni szoptatás után elég jóízűen aludt, így Apa elment Mátéval a boltba, én pedig elkezdtem pakolni. Rendbe raktam a konyhát, kipakoltam a táskám, elkezdtem pakolni az idő közben megérkezett fabetűket, bepakoltam a pelust a komódba. Még pakoltam kicsit Dominik ovis cuccai között, összeraktam a tisztasági csomagot, és pakoltam kicsit a lomosban is. Majd a polcon és a fiókban csináltam helyet a gyógyszertárban kiváltott dolgoknak. 
Még a vacsora alatt is aludt Rebeka, így nyugodtan tudtam enni, és utána fel is kelt, tehát lehetett készülni az estére. Első nap nem fürdettem meg, csak a köldökét ápoltam és átöltöztettem "pizsamába".

Mire a fiúk kiszálltak a kádból már majdnem végeztünk a szoptatással, és majdnem el is aludt Rebeka. 

Én Rebekát büfiztettem. Zsolti épp Mátét hozta be a szobába öltöztetni. Máté benézett a kiságyba és megszólalt: "Tesó, édes, nincs, elvitte" Amikor meglátta nálam, közölte, hogy "Add vissza"

Még azért egy rövid ideig együtt ültünk az ágyon és néztük a mesét. Majd letettem a kicsit az ágyba és én is elmentem zuhanyozni. A fiúk hamar elaludtak, így 10.00 körül vége lett a napnak és én is elmentem aludni.

2. nap

Az éjszaka elég nehezen telt. Még sok mindent szokni kell, kitapasztalni. 

Rebeka 2-2,5 óránként kelt enni, de csak rövid ideig szopizott, így lehet nem lakott annyira jól.

Reggel, amíg lezuhanyoztam, Apa átöltöztette Rebekát, utána leültem megszoptatni.

Közben Apa készült, mert ment az anyjával parkettát venni az új lakásába.

Nem sokkal azután, hogy letettem a kicsit, Zsolti el is ment, és egyedül maradtam a gyerekekkel.

Gyorsan elmosogattam, megágyaztam, elindítottam a mosást. Majd készítettem reggelit a fiúknak és én is megreggeliztem.

Nem sokkal később már fel is kelt Rebeka. Tisztába tettem és megszoptattam. Közben a fiúk körülöttem ültek és néha-néha hozzám bújtak vagy megsimogatták a kicsit.

A délelőtt, ettől függetlenül nem volt egyszerű, mert Rebeka többször kelt, csak rövideket aludt, nem tudtam igazán időt szakítani a gyerekekre.

Dél körül volt a védőnő, akkor pont ébren volt Rebeka, ami nem is volt gond, mert meg tudta nézni. Azt mondta, minden rendben van, szépen tartja magát, formás, ügyes. Utána elaludt a kicsi, és kb fél 3 körül kelt fel. Addigra Apa is hazaért és  tisztába tette, majd megszoptattam.

A fiúk amúgy jól elvoltak.  Máté odajön hozzám néha, és bújik kicsit. 

Dominik többet ült mellettem. Mondta is, hogy „Anya, a ciciből itatod a Jebekát.” vagy „Anyát is szeretem, meg a húgit is, ő Jebeka.”

Este persze vacsora előtt kelt fel Rebeka, megszoptattam, de nem volt elég, így kimentem én is vele a konyhába. Nyugisan el volt az ölemben, amíg ettem. Máté fel akarta venni a picit, odaadtam neki, megfogta és segítséggel, de "elvitte" a szobánkba.

Vacsi után előkészültünk az első itthoni fürdéshez. Ezt kell majd kialakítani rendesen, mert ez az esti rutin részét képezi. De úgy érzem, folyamatában derült ki, hogy mit kell megoldani. Ilyen a fürdetés ütemezése, előkészítése.

A fiúk, amint meglátták a kádat, rögtön részt akartak venni a fürdetésben. Hozták a kis széküket és álltak fel a kád mellé, hogy lássák a húgit. De Rebeka sajnos végig sírta a fürdést, ezért gyorsan fürdettem, majd felöltöztetettem, megetettem, és alvás.

3. Nap 

Éjfél körül kelt először Rebeka, majd fél 4-kor és reggel fél 7-kor.

Most lehet azért aludt jobban mert magam mellé vettem éjjel együtt aludtunk.
Igazából én ezt nem akartam és továbbra sem akarom. Én úgy szeretném szoptatni, hogy közben az ágyon ülök, és Rebeka a szoptatós párnán fekszik.

De most annyira fájt a lábam, a combtövemnél, és a méhem, hogy az előző este nehézségei után ezt jobb megoldásnak találtam.

Reggel, miután felkeltünk, megszoptattam a kicsit, majd elmentem zuhanyozni. 

Addig Apa átöltöztette, és leültem rendesen megetettem, aminek az lett a vége, hogy a pici elaludt. Utána megreggeliztem, elmosogattam, leszedtem a ruhát, és elindítottam egy mosást. A napom kb a mosás-teregetés-szoptatás bűvkörében telt. Igazából úgy elment a semmivel a nap, hogy nem is nagyon tudok mit írni róla.

Az esti fürdés ismét horror volt, megint végig sírta az egészet, így gyorsan végeztünk vele.

4. Nap

Este, mielőtt lefeküdtem volna aludni, Rebeka felkelt, magam mellé vettem és fekve szoptattam. 

Persze én is elaludtam, így tulajdonképpen éjszakára mellettem maradt. Hajnalban felkeltem, akkor jött át Máté. Megszoptattam megint a kicsit és betettem a kiságyba. Korán reggel kelt fel ismét, akkor már megint magam mellé vettem, így aludtunk reggelig.

Reggel felkelt ugyan Rebeka, ahogy a többiek is, evett egy kicsit, és nagyon hamar vissza is aludt. Így még pizsamában hagytam az ágyon, a fiúk mellett. Dominikon folyamatosan a rajongás jeleit látom. Ez reggel is bebizonyosodott.

Kicsit nyöszörgött Rebeka, és Dominik magától odament hozzá, megfogta, és amennyire tudta, felvette az ölébe, és ide-oda mozgatva a lábát, ringatta.

Elég sokáig aludt amúgy Rebeka, így el tudtam intézni pár reggeli teendőmet, mint mosogatás, a ruhát leszedése, a fiúk felöltöztetése, de még nem reggeliztünk mire felébredt a kicsi.

Elkezdtük a reggelt, tisztába tettem, átöltöztettem, és leültem, hogy megszoptatom. De nagyon sokszor bukott, ezért eléggé végtelennek tűnt a reggeli szoptatás.

Mivel Zsolti ment el itthonról, hogy segítsen az anyjának, letenni a laminált padlót, így megint egyedül maradtam a gyerekekkel. 
Szoptatás közben komoly problémát okozott, hogy Máté rángatott el, hogy keressem meg a cumiját, miközben Dominik éppen valami mesét akart nézni, a távirányító persze nem volt kézközelben. Nem tudtam egyszerre három felé szakadni. Úgy sikerült megoldani a dolgot, hogy Dominik segített megkeresni a cumit, és egy büfiztetés alatt én pedig megkerestem a távirányítót. 

A folyamatos, sokszori szoptatás-bukás-büfiztetés során egyre éhesebbek lettek a gyerekek és én is, így letettem Rebekát a kiságyba és elmentem reggelit készíteni. Még ezt a reggeliztetést kell kialakítani, úgy, hogy mindenki rendesen tudjon enni.

Igaz, hogy azalatt az idő alatt, amíg mind megreggeliztünk, nem aludt el Rebeka, de legalább nem volt nyűgös, nem sírt.

Reggeli után futottunk egy újabb kört, leültem megint szoptatni. Szerencsére ekkor már elaludt és elég sokáig aludt, mert volt időm kiteregetni, a reggeli után elmosogatni, sepregettem, játszottam a fiúkkal, és megebédeltünk. Befejeztem a Betterware termékek promóciós képeit és még azt is megtudtam csinálni amit már napok óta halogatok: a hó eleji vásárlás után a pénzügyeket rendbe rakni.

Miután felkelt Rebeka, megint elvesztünk kicsit a szopi-büfi-nézelődés bűvkörében. Csak későn aludt el, már majdnem vacsora idő volt. De olyan mélyen sikerül elaltatni, hogy a fürdéssel is megcsúsztunk. De kihagyni nem akartam, mert még igazán nem alakult ki az esti rutin, nem akartam megzavarni a kicsit.

Amikor elkezdett mozgolódni, gyorsan leköltöztettem, és irány a kád. Most nem volt olyan sírás, mint az előző estéken, de még mindig nem élvezte a dolgot. 

Viszont öltöztetés után elég gyorsan elaludt. Mivel a fiúk nem aludtak napközben, így őket is sikerült hamar ágyba dugni.

5. Nap

Az éjszaka kifejezetten jól telt. 11 körül felkelt a kicsi, épp azelőtt, hogy elaludtam volna. Majd 4 órakor kelt megint. 

Most már nem vettem magam mellé, hanem a párnán szoptattam.

Reggel, 7 után kelt Rebeka, Apa tisztába tette, átöltöztette, addig én összekészítettem a levest, és a reggelit, majd leültem szoptatni.

Megreggeliztem, és előkészítettem a vasárnapi ebéd többi részét. Majd szoptatás, aminek a végén bealudt  a kicsi, így be tudtam fejezni az ebédet, és mind leültünk enni.

Ebéd után nem mosogattam, hanem bekavartam egy palacsinta tésztát, mert már ígértem egy ideje a palacsintát a fiúknak.

Zsolti elment befejezni az anyósomhoz a laminált padló lerakását, így ismét egyedül voltam a három gyerekkel. De a fiúk is és Rebeka is aludt. Ezért nekikezdtem a palacsintának, de nem tudtam megsütni mindet, mert Rebeka nem aludt sokat. De amikor felkelt, úgy sírt, mint akinek fáj valamije. Nagyon nehezen aludt vissza. De végre hosszabban, és stabilan, így befejeztem a palacsinta sütést.

Épp időben, mert a fiúk is felkeltek és Apa is hazajött. Ezt kihasználtam, és rendbe raktam a konyhát. De már nem sok volt vacsoráig, így egy rövid időt még a fiúkkal tudtunk tölteni.

Apa elvitte a fiúkat fürdeni, Rebekát én ébresztettem, de az alvás ellenére ismét sírás  volt a fürdés alatt. Talán pont ezért, este 9-kor már aludt, de nyöszörgött.
Zsolti elvitte a fiúkat aludni, én elmentem zuhanyozni. Mire visszaértem, Rebeka már mélyen aludt.


Hétfőtől változik a helyzet. Anya lesz velünk, utána pedig kezdődik Dominiknak az óvoda. Az újabb kihívásokat tartogat majd...

Gyermekágyas osztály

Vasárnap délelőtt, miután kitoltak a szülőszobáról, átvittek a gyermekágyas osztályra, vagyis vittek volna, mert teltház volt.

Igazából nem is csodálkoztam, mert a bent töltött kb. 13 óra alatt volt olyan időszak, hogy szinte futószalagon születtek a babák.

Áttoltak a terhes patológiára, ahol olyan szobába vittek be, amiben már volt három, frissen szült kismama.

Felfeküdtem az ágyra, és pihenhettem egy kicsit, beszélgettem pár szót a lányokkal. De hamarosan jött a nővér, aki segített felvenni bugyit, betétet, és kimehettem pisilni.

Ezalatt az idő alatt hoztak még egy kismamát a szobába.

Őszinte leszek, én jól éreztem magam. Igaz, hogy fáradt voltam, és lelkileg megviselt a szülés, de nem volt fizikai fájdalmam, nem volt sebem, varratom.

A picit csak ebéd után hozták be, így próbáltam aludni, de nem nagyon sikerült. Folyamatosan azon kattogtam, mit kell csinálni otthon, hogy lesz kaja, hova kell majd küldeni Zsoltit, mit kell elintézni, mit kell behozni.

Vasárnapra nem akartam látogatót, de eléggé gyérül álltam mindennel, így még Zsolti beszerző körútra indult.

Hozattam be vele vizet, gyümölcslevet, rágcsát, és vetettem vele kifejezetten szülés utáni betétet. Hiába volt nálam betét, nem tűnt jónak, elég nagynak, vastagnak.

Behozattam még body-t, ha lenne fotózás, és magnéziumot, mert továbbra is fájt a farcsontom.

Napközben jött a nővér, és közölte, hogy az orvos méhösszehúzó injekciót írt elő. Nem igazán örültem neki, mert így is kellemetlen volt az összehúzódás, de ez még rátett egy lapáttal.

Vasárnap este megetettem a kicsit, és korán lefeküdtem aludni. Kellett is, mert Rebeka fél 1kor már felkelt, cicizett egy kicsit és aludt is tovább. Még egyszer kelt, hajnalban, így összességében elég jól aludtunk.

Hétfőn, kora reggel elvitték a kicsiket, majd hoztak tiszta ágyneműt, hálóinget. Az ágynemű csere alatt elmentünk vérnyomás mérésre, majd lezuhanyoztam.

A vizit és a reggeli után elég sokat kellett várni, mire visszahozták a kicsit.

A reggeli után jött a nővér beadni az injekciót, és közölte, hogy ez az utolsó. Én nagyon örültem neki, főleg, hogy a szoptatástól függetlenül is görcsöltem.

Amíg várunk a kicsire, igyekeztem Apának segíteni a gyerekek holmiját összekészíti, mert anyáék vitték őket strandra.

Miután anyáék elvitték a fiúkat, még instruáltam Zsoltit, hogy mit vegyen a boltban, és hogy menjen el a gyerekorvoshoz. Az orvos persze most van szabadságon, de szerencsére a helyettes felírta amit kell, és sikerült is kiváltani.

Délután megtalált minket a babafotós, de elég későn. Átöltöztettem Rebekát, erre persze felkelt, és éhes volt. Nem nyugodtan, kényelmesen szoptattam, mert közben látogatás is volt, nem lakott jól a kicsi, így aznap nem fotózták le.

De mivel ébren volt, így Apa is és anyáék is jobban meg tudták nézni nyitott szemmel is. De szegénykém nyűgös volt, így nem maradtak sokáig.

A délután, mivel sikerült jól beebédelnie Rebekának, sokkal nyugodtabban telt.

Az éjszaka már nehezebb volt, mint az előző, mert sokszor kelt a kicsi, és csak rövid ideig szopizott, nem lakott igazán jól. Az ágy is egyre kényelmetlenebb volt, a farcsontom is fájt. Összességében nem tudtam kényelmesen szoptatni a kicsit.

A kedd délelőtt ugyanúgy zajlott, mint előző nap: ébredés, szoptatás, a babát elvitték, ágynemű csere, vérnyomás mérés, zuhany.

Viszont még vizit előtt behívtak a vizsgálóba, ahol az orvos megnézett és mindent rendben talált, így azt mondta, a részükről el vagyok engedve. Ha a babát engedik, mehetek haza.

Persze a fél délelőtt spekulációval, tervezgetéssel telt, hogy ha tényleg engednek, akkor hogyan megyünk haza, ki vigyáz a fiúkra.

Persze, kellett egy forgatókönyv, de nagy volt a valószínűsége, hogy nem megyünk még aznap. Ez így is lett. Mi ketten, akik vasárnap szültünk, még nem mehettünk. 

Viszont mehettünk át egy másik szobába, ahol volt 3 másik kismama.

Magával a költözéssel nem volt baj, de a szobával annál több. A régi tágasabb volt, jobban el lehetett férni, volt pelenkázó. Az új szűkös volt, kisebbnek tűnt, pelenkázni is csak az ágyon tudtunk.

De ennek ellenére a pici továbbra is jól érezte magát. Meg én is úgy voltam vele, hogy ezt az egy éjszakát már kibírjuk. Mert bíztam benne, hogy másnap már mehetünk.

Az éjszakánk is kezdett alakulni, este 10kor tettem át a kiskocsiba, és utána éjjel olyan 2 körül kelt, majd utána fél 4 körül. Reggel fél 6-kor felkeltem egy másik baba sírására, hogy mielőtt elviszik fürdeni, még egyen egy kicsit.

A reggeli rutin után ismét várakoztunk, hogy hozzák a babát. Meg persze, hogy kiderüljön, hogy mehetünk haza.

A kicsiket 10 óra előtt nem sokkal hozták vissza, akkor mondták meg, hogy haza van engedve Rebeka is. Csak meg kell szoptatnom, mert viszik majd hallásvizsgálatra.

Amíg erre vártunk, mi már megkaptuk a zárójelentést. Én kicsit össze is pakoltam, de addig nem akartam nagyon rendezkedni, amíg nem vitték el a babát.

Negyed 12-kor vitték el, és fél 1-kor hozták vissza a kicsiket, akkor mondták, hogy készül a záró. Átöltöztem, a kicsit is átöltöztettem, és vártunk, hogy kész legyen a zárójelentés.

Negyed 2-kor szóltak, hogy ha megérkezett a hozzátartozó, menjünk szólni.

Ekkor szóltam Zsoltinak, és amíg odaért, megetettem Rebekát.

Kb 3/4 2-kor már meg is érkezett Apa, szinte rögtön megkaptuk a zárójelentést, és mehettünk is haza.

Szüléstörténet

Az egész szeptember 1-jén, szombaton kezdődött, ekkor voltam 37 hetes és 5 napos terhes. A délután folyamán mentünk el havi nagy bevásárlásra, miközben a fiúk anyánál voltak. Estére pedig szalonnasütést terveztünk.

Miután megérkeztünk a vásárlás után anyáékhoz, el mentem pisilni, ahol azt vettem észre, hogy véres a papír. Ez volt 16:45kor.

Rögtön ugrasztottam Zsoltit, és haza mentünk a kórházi csomagért, gyors zuhany, átöltözés, a hiányzó dolgok iratok bepakolása, majd irány a kórház.

Amikor látták, hogy erősen vérzek, gyorsan hívták az orvost, aki, mire átvettem a hálóinget, meg is érkezett.

Megvizsgált, alig 1 ujjnyira voltam tágulva, az ultrahangon nem láttak semmit, ami indokolná a vérzést. Vittek is szülőszoba, de olyan sietve, hogy a ruhám és a kézi táskám az előkészítőben maradt. Később pakolta el a szülésznő a dolgaimat, és vette el a táskát Zsoltitól. Így semmit se vettem ki belőle.

Felfeküdtem az ágyra, rátettek CTG-re, majd jött az orvos, és elmondta, hogy a vérzés miatt burokrepesztés lesz, mert meg kell nézni milyen a víz. Mert ha véres, azonnal császármetszés lesz.

Szerencsére tiszta volt a magzatvíz, így csak várakoztunk, mert bármikor beindulhat a szülés, vagy elkezdhetek újból vérezni. Ezért fel se kelhettem, nem mehettem ki WC-re, vagy zuhanyozni, emiatt nem is volt beöntés.

A szülésznő megkérdezte, hogy mi lesz a neve a babának. A lánynevünk megvolt, de fiú is kellett volna, amit nem választottunk. Gondolkoztam egy kicsit, és végül a Krisztián nevet mondtam.

19:00 után gyenge fájásokat éreztem, amik furcsán gyakorinak tűntek, kb 3 perceseknek. Másfél óra alatt erősödtek ugyan, de továbbra is csak 1 ujjnyira voltam kitágulva. Telt az idő, de nem igazán változott semmi, csak a fájások lettek erősebbek, de elég ritkák ahhoz, hogy tudjak kettő között kicsit pihenni, aludni. Igaz, hogy amikor fájt, akkor a falat tudtam volna kaparni, ha elérem, de a párna harapása is elég volt.

Már egyre biztosabb volt, hogy nem lesz császár, és én sokadik alkalommal kérdeztem rá a gázra és az epidurális érzéstelenítésre. Mivel már legalább 2 ujjnyira ki voltam tágulva, így szóba jöhetett volna. 

De mivel éjszaka volt, így mindenre várni kellett, de vasárnap, vagyis szeptember 2-án, hajnal 4-kor jött az aneszteziológus, aki be is kötötte az érzéstelenítőt.

Ezután már Zsolti is bejöhetett, és együtt vártuk, hogy történjen valami.

Az nagyon megviselt, hogy vannak ugyan fájások, sőt elég erősek, de még sincs haszna, nem tágulok. Ez a fájdalom tűrésemre is nagyon nagy hatással volt. Nem tudtam lazítani a fájás alatt, próbáltam egyenletesen lélegezni, de nem ment. Lelkileg és kicsit fizikálisan is ki voltam merülve.

Műszakváltás után megvizsgáltak, és már 4 ujjnyira voltam tágulva. Ez volt talán a legjobb dolog (a tiszta magzatvizen kívül), ami történt a 12 óra alatt.

Reggel 6-kor bekötötték az oxitocint és kaptam még egy adag érzéstelenítőt, de már nem használt, semmit se tompított a fájásokból.
7 óra után megvizsgált a szülésznő, de még magasan volt a baba. Viszont azért, hogy lejebb csússzon, a fájások alatt nyomnom kellett, hiába nem volt még tolófájás.

Egy fájás alatt 3x kellett (volna) nagy levegőt vennem, bent tartani és közben nyomni, de csak 2x sikerült. Amikor egyedül kellett csinálni, tehát nem volt ott a szülésznő, akkor nem igazán ment, nem akart sikerülni, kellett a bíztatás.
Kb fél 8 körül átalakították az ágyat, voltak kisebb nehézségek az elhelyezkedésemmel, de végül csak sikerült rendesen feltenni a lában, és előre csúszni.

Továbbra se éreztem toló fájást, de azt mondta a szülésznő, eléggé ki vagyok tágulva, fájás alatt nyomjak. 

Mivel még mindig nem volt teljesen lent a baba, így az orvos nyomás közben megemelte a felsőtestem, és közben nyomta a hasam, így préselte ki a babát. 2 fájás, azaz 4 nyomás után 7:48-kor megszületett Rebeka.

Felmutatták nekem a picit, hogy tényleg kislány, majd Apa elvágta a köldökzsinórt, és a mellkasomra tették a kis, mázas testét.

Majd elvitték a kicsit fürdetni, megmérni: 3500 gramm, és 53 centi volt.

Közben engem megnézett az orvos, de csak egy picit repedtem, amit nem kellett varrni, sőt belső varrataim se lettek. Olyan gyorsan végeztek, hogy mire visszahozták a kicsit, már mellém is tették, Apa nem is fogta akkor meg.

Elég sokáig és ügyesen szopizott, majd Apa vette fel büfiztetni. 

Közben hoztak nekem reggelit is, majd kicsit később jött a csecsemős, aki elvitte a picit, majd a szülésznő, és elküldte Apát átöltözni.

Kiszedték belőlem a csöveket, majd átültem a tolókocsiba, összeszedtük a ruhám, táskám, és elmentünk az osztályra.

Minden terhesség más (?)

Amikor kiderült, hogy ismét babát várok, naivan azt hittem, ez is olyan „könnyed, egyszerű” terhesség lesz, mint az előzőek. 

De már az elején szembesülnöm kellett azzal, hogy valószínűleg ez most más lesz. A teherbeesésem környéki állapotom, és az elhúzódó betegség miatt már akkor gyanakodnom kellett volna.

Ez a terhességem sokkal másabb, mint a korábbiak! A fiúkkal nagyon könnyen viseltem, szinte semmi bajom nem volt. De most minden betegségre fogékonyabb voltam/vagyok (az első trimeszterben szinte végig beteg voltam).

A náthán (vagy influenzán - már nem is tudom) kétszer is átestem a tél folyamán. Elkaptam a gyerektől valami hányós vírust. De legalább csak ennyit hánytam az egész terhesség alatt. 

Többször volt bedugulva az orrom, és tavasszal valami allergia szerű is kerülgetett, mert folyamatosan tele volt az orrom, ki kellett fújnom.

A 38. hét előszobájában nem mondom, hogy jól alszom, de nem az a legnagyobb problémám. Igaz, hogy van olyan éjszaka, amikor 4x-5x kelek, és megyek pisilni, de olyan is volt már, hogy 1x keltem csak. Az mondjuk más, hogy a fiúk átjönnek éjszaka/hajnalban, és tőlük nem férek el.

Már a házimunka elvégzése is nehezebben megy. Például összesepregetem az egész lakást, de alig bírok lehajolni, hogy összeszedjem a koszt a lapátra. 

Közben mindenrol játék, amin néha még Apa is képes lazán átlépni, nekem kell hajolgatni.  Apa mondta már, hogy hagyjam az egészet, és majd este együtt összepakolunk a gyerekekkel. De én nem viselem túl jól a rendetlenséget magam körül. Meg inkább hajolgatok többször keveset, mint egyszerre sokat.

Nem bírók sokáig állni, így mosogatni is 4-5 részletben szoktam.

Sőt ekkor még a torkom is elkezdett fájni, úgy éreztem náthás leszek.

Fáradékonyabb vagyok, bár úgy tűnik nem görcsöl a lábam, de fáj a forgóm, a farcsontom. Nem bírok sokáig ülni, se széken, se a puhább ágyon. Ha felállok, és járkálok, jobb lesz, de azt se bírom sokáig. A gyerekek mellé, ha leülök a földre, nagyon nehezen tudok felállni, vagy ha sikerül is, akkor is úgy érzem magam, mint akit összevertek.

Egy „kedves” sztori:

Szokásos vasárnap, reggeli után leves készítés, a hús előkészítése, tésztafőzés, mosogatás. Olyan kaját választok mostanában, ami felett nem kell órákat állni, amúgy se nagyon megy. Közben jövés-menés, mosás, gyerekekkel foglalkozás. Valamikor, késő délelőtt elkezdett fájni a farcsontom. Ittam magnéziumot, de erre nem igazán használ. A nap folyamán ez egyre rosszabb lett. Mintha nem is a csontom, hanem az izmom fájna. Odáig jutottam, hogy nem bírtam se ülni, se állni, se menni. Lefeküdtem altatni a gyereket, nem bírtam felállni, úgy kellett felhúzni. Elmentem zuhanyozni, próbáltam levenni a nadrágot, de csak úgy sikerült, hogy a földön maradt. Mivel lehajolni még kevésbé bírtam, így az ott pihent. A kádba alig tudtam beszállni, azt se tudtam mibe kapaszkodjak. Arról ne is beszéljünk, hogy kiszállni se volt egyszerű. Nem tudom mi jöhet még.

Korábbi terhességeim alatt rendszeresen jelentkezett a lábgörcs, amire többféle magnéziumot is kipróbáltam.

Most az egyik legerősebb magnéziumot szedem, de nem tudtam elképzelni, hogy mi lesz velem a 36. héttől, amikor el akartam hagyni.

Viszont, talán pont a nagyobb dózisú magnéziumtól nem jelentkezett a székrekedés, sőt, néha a másik véglet fordult elő. Kellett pár hét, mire kitapasztaltam, hogy mikor érdemes bevenni, hogy ne okozzon hasmenést. Persze, ha érzem, hogy 1 adag nem elég, és veszek be még, akkor elő-előfordul.

Bár mostanra kezd rendeződni az emésztésem, amihez talán az is hozzájárul, hogy igyekszem napi szinten 3 liter vizet meginni.

Néha olyanokat rúg a kisasszony, hogy fáj a hasam. Ha rosszul hajolok, vagy fordulok, elég erősen szúr az oldalam. 

A szoptatás az a része a terhességemnek, ami számomra az egyik legszomorúbb, és a legmegosztóbb.

A második terhességem alatt végig szoptattam, most viszont máshogy alakult.

A második trimesztertől nagyon fájdalmassá vált a szoptatás, fájdalmasabbá, mint korábban. Emiatt néhány perc után szóltam Máténak, hogy fáj. Ő persze abbahagyta, de ráfeküdt a cicire, hozzám bújt. Ahogy teltek a napok, egyre kevesebbet kérte, már csak fel kellett húzni a pólóm, és bújt hozzám. Máté elválasztotta magát, én pedig akarva-akaratlanul rásegítettem. 

Nagyon kettős érzésem van miatta. Egyrészről örülök, másrészről szomorú és csalódott vagyok. 

Könnyebbek az éjszakáim, de az altatás emiatt hosszadalmas és nehézkes. Még a 34. héten is rettenetesen érzékeny a mellbimbóm, de abban bíztam hamarabb elmúlik, és folytathatjuk a szoptatást.
A nagynak régebben eszébe jutott néha, hogy kér cicit. Olyankor rendesen rá is cuppant és szívta. De ez piszkosul fájt, nagyon rossz volt.
Most attól félek, hogy a babánál is megmarad ez a fájdalom, és gond lesz a szoptatással. Emiatt pedig kételyeim is vannak, vajon, tudok-e majd szoptatni, lesz-e elég tejem. Most még nem volt előtejem, pedig az első terhességemnél ilyenkor már volt.

Ami pozitív, hogy mindezek ellenére jól viselem a terhességet, és minden rendben van. A fiúkat fel tudom emelni, ha kell, rövid ideig tudom tartani őket. Bár ezt főleg Máté igényli.
Úgy vettem észre, hogy nem hatnak rám a frontok, szerencsére a fejfájásaim se olyan gyakran jelentkeznek. A meleget kb úgy viselem, mint terhesség előtt, vagyis olvadok el. 

Viszont a legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem úgy várjuk ezt a babát, mint az előzőeket.

Apa a fiúknak minden este olvasott mesét, ez most teljesen elmaradt. Alig beszél a pocakhoz, bár én is beszélhetnék többet.

Annak idején, 32 hetesen elmentünk Tapolcára, és készült pár pocakos kép, amit később összevágtam. Ez most teljesen elmaradt. De sokkal kevesebb kismama kép készült rólam, mint a fiúknál.


A fészekrakó ösztön a fiúknál is, és most is nagyon hamar rám tört, de végül csak a 35-37. héten teljesedett ki. Viszont akkor nagyon gyorsan kész lettem mindennel. Most viszont a 33. héttől kezdtem el rendezkedni, de nem csak a kicsi ruháit, hanem a fiúk holmiját is. Így az egész fészekrakás, takaríts, mosás, pakolás majd 1 hónapig tartott. 

Ezek, bár apróságok, de összehasonlítva a terhességeimet, nagy különbségek.