Hivatalosan is „szaranyának” minősítem magam. Ja meg „szarfeleségnek”, szar-háztartásvezetőnek, „szarszakácsnak” és még sorolhatnám.
 |
| Forrás: pexels.com |
Vannak dolgok, amik korábban szépen és jól működtek, de megváltoztak. Van, amiben én változtam, vagy amiben a gyerekek. De a lényeg ugyanaz, az én hibám. Ők az én felelősségem, az én dolgom figyelni, vigyázni rájuk, gondoskodni róluk. De megbuktam, elestem, padlóra kerültem, és nem tudok felállni.
Manapság nagyon kevés türelmem van, és azt se tudom beosztani. Nagyon hamar elfogy, és teljesen szétesek. Apró, butaságokon fel tudom húzni magam, de olyan szinten, hogy őrjöngő őrült is tudok lenni. Sokszor, nagyon sokszor üvöltök a gyerekekkel. Horror. Szembe tudnám köpni magam, vagy csak jól felpofozni.
Nem tudok (jó) bíró lenni a gyerekek között. Nem tudom megértetni velük, hogy az amit tettek miért rossz, vagy kerülendő. Bántják, megütik egymást. Hiába kértem ezerszer, ha baj van, szóljanak nekem, ne erőszakkal, a másik megütésével, fellökésével oldják meg.
Nem figyelnek rám, nem vigyáznak semmire, se játékra, se könyvre, nem segítenek. Teljesen eszköztelennek érzem magam.
A gyerekeim nem hallgatnak rám, szófogadatlanok, és fegyelmezettlenek. Ha kérek valamit pl. hozzon egy tejet, azt csak sokadjára teszik meg. De a tablet-ért bármit képesek megtenni. Ha jön a tablet-idő pakolnak, nyugodtan várják.
(Mielőtt bárki megkövez - bár ez szaranyaként sok mindenért lehetne - napi 1 órát lehet játszani a tableten. Azon pedig koruknak megfelelő, logikai, fejlesztő játékok vannak. Ja és a kicsinek nincs).
De már ez is szélsőségessé vált, mert fél délután az órát lesik, hogy mikor lesz 18:00.
Teljesen feleslegesnek érzem azt, amit csinálok. Legyen akár szó pl. takarításról, főzésről, akár a Krisztiánnak kötött takaróról. A nagy alig eszik valamit, bármit főzök, nem nagyon eszik belőle, még néha abból sem, amit korábban szeretett. Ha meg újdonságot készítek, bele se kóstol, csak közli: nem szeretem.
Nem értek bizonyos szituációkat. Például nem emlékszem, hogy annak idején gond lett volna az esti csendben maradás. Nem emlékszem, hogy Dominik vagy akár Máté fenhangon beszélt volna folyamatosan, miközben a kicsi már aludt.
De ezt is írhatom annak a számlájára, hogy nem foglalkozom eleget velük, hogy nem töltünk el minőségi időt, és fel akarják hívni magukra valahogy a figyelmet.
Alig tudok bármelyikük gyerekkel is foglalkozni. Napközben, ha végre le tudom tenni a picit, akkor szembesülök a rengeteg feladatommal, pl. a főzés. Így olyan érzésem van, hogy minden fontosabb, mint a gyerek(ek).
De ha mégis leülünk játszani, akkor meg filmszakadás. Lehet csak a fáradság miatt, de mostanában nincs fantáziám, kreativitásom. Nem tudom velük játszani, néha csak ülök, és nézek ki a fejemből, mert nincs ötletem, hogy bekapcsolódjak a játékba.
Kimerültek a tartalékaim. Sokszor vagyok kedvetlen, szomorú, ok nélkül rám tör a sírás, állandóan fáradt vagyok. Néha utálom az életem. Egyedül vagyok, magányosnak érzem magam, és tehetetlennek.
Úgy érzem szabadságra lenne szükségem.
