2022. június 30., csütörtök

TRND - LEGO

Több TRND projektben is benne voltam már, ezekről találtok bejegyzéseket. Volt, köztük olyan, amit nagy lelkesedéssel vártam, és persze volt olyan is, amivel úgy voltam, hogy "bekerülök, letesztelem, szuper". De most olyan lehetőség volt, ami igazán megdobogtatta a szívemet: LEGO termékek tesztelésére lehetett jelentkezni.
Abban a pillanatban, ahogy megkaptam róla az értesítést, már töltöttem is ki az adatlapot, és alig bírtam kivárni, hogy kiküldjék az email-eket, hogy bekerültünk-e a tesztelésbe. Én többször gondoltam rá, hogy de jó lenne bekerülni, a gyerekek mennyire élveznék, de készültem arra is, hogy nem fog sikerülni. A gyerekeknek nem is meséltem a lehetőségről, mert nem akartam még véletlenül se hamis álmokba ringatni őket. 
Az esélytelenek nyugalmával léptem be az email fiókomba, és amikor megláttam, hogy bekerültünk, ki tudtam volna ugrani a bőrömből. Annyira boldog voltam, akkora örömmel és lelkesedéssel töltött el, hogy nem tudom szavakba önteni.

Aznap, amikor megérkezett a csomag, alig tudtam kivárni, hogy délután legyen, és meglássák, hogy milyen különleges lehetőséget kaptunk a LEGO márka 90. évfordulója alkalmából.

Ezt a 2 szuper szettet próbálhattuk ki:
LEGO Friends 41707 Faültető jármű
LEGO Technic 42136  John Deere 9620R 4WD Tractor




Kezdődhetett az épités.


A fiúk Apával közösen kezdték el a traktor összerakását, míg én a kislányommal láttam neki összeállítani a faültető autót.




Mivel egy délután nem volt elég az összerakásra, így másnap délután fejezték be. 
A 6 és 8 éves fiam közös erővel így kb. 1 nap alatt rakta össze. Ebben a papír alapú utasítás nagy segítség volt. Mindkettőjüknek jutott egy-egy kis füzet, a végeredményeket pedig együtt rakták össze.
Rengeteg odafigyelést, összpontosítást, újbóli önellenőrzést, és pontos illesztést igényelt. Fantasztikus jármű állt össze a végére, amit nagyon könnyen be tudtak vonni a játékukba. Részletgazdag, és különleges. 






A 3,5 éves kislányomnak igazából nem sokat segítettem. Ő lapozta az utasítást, én csak a keze ügyébe toltam a szükséges elemeket. Néha irányítani kellett, hogy melyik oldal következik, hol is tartunk, és hova kell tenni az elemeket.






Az összerakás felénél megszólalt a lányom: „Húúú, de csodálatos”. Ennél egyszerűbben én se tudtam volna megfogalmazni.
Nagyon szépen kidolgozott, színes, részletgazdag szett. A kreativitás, és a fantázia használatára ösztönöz. Nagyon aranyos kis szerepjátékokat tudtunk vele játszani.




Nekem az összes itthon fellelhető játékunk közül a LEGO termékek a kedvenceim. Nagyon sok készséget fejlesztenek, változatosan lehet játszani velük, és nem csak "rendeltetés szerűen" használhatók. 
Arról nem is beszélve, hogy összehozza a családot, és a közös játékok adják a legjobb élményeket.

Nagyon szuper közös program, igazán összehozza a családot. A közös építés, és az azt követő közös játék mindennél többet ér. A legjobb játék, sok készséget fejleszt, és remek időtöltés. Emellett igyelemre, összpontosításra, és kitartásra tanít.
 
A legszuperebb lehetőség volt, és a legjobb tesztelés, amióta a TRND tagja vagyok! 

2021. december 15., szerda

TRND - Globus Vital

Megint egy TRND projekt tapasztalattal jövök. Bocsi attól, aki nem akar ilyet olvasni, és nyugi, lesznek még a gyerekekkel, az életünkkel kapcsolatos bejegyzések. Ja, mondjuk ez is az.

Mostanában több projekt is érkezett, amelyekbe szívesen bekerültem volna, de sajnos nem jártam sikerrel. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem a Globus Vital tesztelésére. Csodálkoztam is, amikor kiválasztottak.

Kicsit tartottam is ettől a projekttől, mert itt ételeket kellett főzni, kóstolni. Persze, főzök én a családnak, de általában menütervet követek, előre bevásárolunk hozzá, így nehezen illesztek bele mást. Meg legtöbbször a jól bevált ételeketkészítem, vagy recept alapján főzök.
De szerencsém volt, mert a csomagban, a konzervek mellett volt egy receptfüzet is.

A dobozban volt egy kukorica, egy csicseriborsó, egy zöldborsó, egy tönkölybúza és egy duo quinoa konzerv.

Amellett, hogy a konzerveket tesztelhettem, még egy szuper unaloműző játékot is játszhattam - nem mintha tudnám, mi az unalom. A dobozokon lévő QR kód segítségével lehet eljutni a játék oldalára, ahol zöldségeket kell gyűjteni a konzervdobozba. Amellett, hogy jó kis játék, még 1 milliót is lehet nyerni!

Elsőre a receptfüzetben lévő ötleteket néztem át. Találtam is pár, nekem tetsző receptet.

Az első, ami megfogott egy zöldborsós avokádós krém volt. Szoktunk készíteni guacamole-t, paradicsommal, lilahagymával. De a gyerekek nem igazán rajonganak érte. Gondoltam hátha ezt a változatot szeretni fogják. Nos, tévedtem. Nekünk a férjemmel nagyon ízlett, bár a borsó talán kicsit sok volt, de a gyerekek egy harapás után mást kértek.

Viszont mi friss bagettel nagyon jóízűen megettük.

Ugyan volt a receptfüzetben csicseriborsóra is két ötlet, én ebből mást készítettem. Még sose csináltam, és sose kóstoltuk a humuszt. Csicseriborsóval főztem már, nem is egyszer, de valahogy ez a „krém” kimaradt. 
Már régebb óta foglalkoztatott a téma, több receptet is találtam, tahinivel, görög joghurttal, házi szezámmag krémmel. Így elérkezett az idő, hogy ez is sorra kerüljön.

Kiválasztottam egy szimpatikusnak tűnő receptet, és elkészítettem életem első humuszát. Igazából nem volt rossz, de nem dobtam el magam tőle. Lehet csak a választott recept nem volt jó, nem a mi szánk ízéhez volt kitalálva. A csicseriborsó ízét nagyon szeretem, ezért volt érdekes, hogy a belőle készült krémtől annyira nem voltam elragadtatva. 
Az, hogy a nagyobb gyerekek meg se kóstolták, az már szinte említésre se méltó.

A harmadik recept egy tönkölybúzás zsemle volt, egy kelt tészta, ami az egyik kedvenc tésztafélém. Örömmel és élvezettel álltam neki, és annak ellenére, hogy formázás után túlkelesztettem és újra kellett virgolnom, nagyon jól sikerült. 
A tönkölybúzát, még azelőtt, hogy a tésztába kevertem volna, megkóstoltam. Natúr íze volt, és nagyon puha. Jót tett a tészta állagának, és nem utolsó sorban nagyon jól nézett ki benne.

Ennél a receptnél is tartottam tőle, hogy a „magok” miatt nem fognak enni belőle a gyerekek. De tévedtem. Jóízűen falatozták, vajjal megkenve, de még magában is.

Amit kipróbáltan még az a chilis kukoricakrémleves volt. 


Az íze nagyon jó, édes picit pikáns, de nem az az állag, amit megszoktam a saját krémleveseim kapcsán. Az meg, hogy a kukoricát, a héja miatt át kellett vagy 3x passzírozni, még távolibbá tette ezt az ételt.
Mellényúltam. Ebből az édes, kellemes, puha kukoricából inkább egy jó köretet vagy akár egy egyszerű kukorica salátát kellett volna készítenem.

Összességében nagyon élvezetes projekt volt. Nagyon örültem, hogy bekerültem, és sokkal lelkesebben osztottam meg képeket, bejegyzést, mint más projekteknél. 

Jó projekt volt, és biztos, hogy vissza fogok még térni a receptfüzethez, és fogok vásárolni ezekből a termékekből. Tönkölybúzát tuti!

2021. szeptember 5., vasárnap

TRND projekt - Lenor FreshAir

Már évekkel ezelőtt regisztráltam a TRND oldalára. Korábban már bekerültem más projektbe, de ez volt talán az első, amit - háziasszonyként - igazán a szívemhez közelállónak éreztem.

A mosás folyamata, a ruhák átválogatása, kimosása, a teregetése, majd később az elpakolása, mind-mind egy olyan folyamat, ami számomra kicsit meditatív jellegű. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de ez talán az egyik olyan feladatom, amit szívesen csinálok. Főleg ha a gyerekek ruháiról van szó. Mivel gyakran cserélnek méretet, így elég sokszor vásárolok számukra új ruhát. Amiket minden alkalommal kiszoktam mosni. És élvezem ezt a folyamatot. 

Ezért is örültem meg nagyon, amikor bekerültem a Lenor FreshAir projektbe. 
Mindig is imádtam a Lenor öblítőket. Különleges, egyedi, és tartós illata volt.

Nagy lelkesedéssel bontottam ki a dobozt és vegyes érzésekkel láttam meg, hogy a háromféle változat közül én a Pink Blossom variációt kaptam. Én szeretem a virágos illatú öblítőket , de tudom a Lenor-ról, hogy olykor nagyon tömény illata van. 

Rögtön, ahogy megkaptam a csomagot szinte indítottam is a mosógépet. Már a kibontáskor, ahogy beleszagoltam nagyon koncentrált illata volt az öblítőnek. Persze gondoltam, mindez oldódik a mosás során, és lágyul. Az első adagba, a ruha mennyiségét is nézve, elég sok öblítő került, legalábbis így utólag. Nem nagyon oldódott az illat.

Még ki se nyitottam a mosógépet, még igazán a fürdőszobáig se jutottam el, de már éreztem azt a kellemes, virágos, édeskés illatot. Azt, amit már az öblítő kibontásakor éreztem.

Nincs is jobb a frissen mosott ruha illatánál. De amikor a ruhának olyan illata van, mint egy hatalmas virágcsokor, az felülmúlhatatlan.

A teregetéskor nagyon intenzív, nagyon erős, már-már kicsit fojtó is volt az illata. Nekem talán elsőre sok.

A ruhák elég sokáig megtartották az illatot, de száradás után kicsit enyhült. Kár, hogy nem lehet átadni a mosott ruha illatát a képernyőn keresztül. Ez nagyon intenzív és nagyon különleges.

Rengeteget mostam az öblítővel, nagyon kiadós, sokáig elég. Kihasználva a jó időt, előkészültem az ovikezdésre is, mindent ezzel mostam. Az ágyneműről kezdve, a huzatokon át, egészen az ovis zsákokig, és a nemrég vásárolt új ruhákig.

Nagyon sokat számított, hogy mennyi öblítőt, mennyi ruhához tettem, mert, volt, hogy szinte nem is éreztem, de olyan is volt, hogy bódítóan sok volt.

Sose szerettem sokáig ugyanazt az öblítőt használni, mert egy idő után megszoktam, szinte már nem is éreztem. De a Lenor FreshAir öblítőt azt hiszem sose tudnám megunni. Mondjuk azért a másik két illatot is kipróbálnám. 

2021. szeptember 1., szerda

Egy korszak vége, egy új kezdete

Nagyon nehezen sikerült megírni ezt a bejegyzést. Nem azért mert ez egy nehéz téma - bár valamilyen szinten talán az. Hanem azért, mert nehezen tudtam az érzéseimet szavakba önteni. Nehéz volt megfogalmazni mindazt, amit legbelül érzek, amilyen érzelmek kavarognak bennem annak kapcsán, hogy az első gyermekünk elballagott az óvodából.


Egy korszak véget ért, és egy olyan új kaland kezdődik, ami mindannyiunk számára ismeretlen és ismeretlenebb mint az óvoda. Sokkal komolyabb és felelősségteljesebb hozzáállást vár el mind a gyerektől, mind pedig tőlünk, szülőktől.

Dominik mindig is egy nagyon különleges, egyedi gyerek volt. Hatalmas fantáziával és egy külön kis világgal a fejében, amibe könnyen bele tudott feledtetni. Sokszor elmélyülve játszott, az oviban mentene lehetett bevonni a csoportos tevékenységekbe. Ami nem érdekelte, az tényleg nem, és nem lehetett rávenni az együttműködésre. De ami tetszett neki, afelé határtalan lelkesedéssel tudott fordulni.

Az óvodából elküldtek felmérésre a nevelési tanácsadóba, de komolyabb probléma nem derült ki. Az IQ teszt az átlagnál magasabb értéket mutatott, és az egyik tanácsadó úgy állapította meg, hogy beilleszkedési és magatartási nehézségei vannak.
Mindezek miatt úgy döntöttünk, hogy maradjon még egy évet óvodában. Igaz azon az éven jött a rendelet, hogy aki betölti a 6. életévét augusztus 31-ig, annak kötelező az iskolakezdés. Így a maradást mi kérvényeztük, és szerencsére sikerrel jártunk, és maradt még egy évet.

Így utólag visszanézve, nagyon sokat számított. A viselkedése is sokat változott, igaz vannak még problémák az odafigyeléssel, és a koncentrációval. De már sokkal jobban megérti a szabályokat, és képes alkalmazkodni.

Sajnos a járványhelyzet miatt elmaradtak a nyílt napok, de az óvónők, és az óvodai fejlesztő pedagógus is ajánlott pár iskolát, ami szerintük jó lenne Dominiknak. Az egyik nem is volt messze tőlünk, csak épp nem az volt a körzetes.

A beíratkozási időszakban - ami persze online zajlott - mi ezt a intézményt választottuk, és bíztunk benne, hogy felveszik. Szerencsénk volt, és bekerült.

De rengeteg érzelem, és gondolat kavargott a nyáron a fejemben. 

Félek, hogy rosszul döntöttünk, hogy mégse lesz jó neki ez az iskola. De szerintem ez a félelmem ugyanúgy meglenne, ha a körzetes iskolába íratjuk be.

Vegyes érzelmeim vannak. Egyszerre nagyon sok és így nagyon összetett. A félelem, az aggódás, a bizonytalanság, a büszkeség, az öröm, a gyorsan elrepül idő miatti szomorúság.
Sokat foglalkoztat, hogy milyenek lesznek az osztálytársak, mennyire lesznek sokan, mert csak egy első osztály indult. 
Kíváncsi vagyok, hogy a tanítónő milyen lesz, lesz-e elég türelme Dominikhoz, megkapja-e majd a kellő figyelmet.
Tartok az iskolával járó kötelezettségektől. Nem attól félek, hogy Dominik nem fog tudni tanulni. Inkább az izgat, hogy akar-e majd. A kezdeti lelkesedése, kíváncsisága meddig fog kitartani. 

Remélem jól fogja magát érezni, jó tanítói lesznek, és jó közösségbe, jó gyerekek közé kerül. 

Az anyai szív, az anyai érzelmek végeláthatatlan sora az, ami kavarog bennem.

De véget ért az Ő ovis korszaka, és beléptünk az iskolába.


2021. augusztus 29., vasárnap

Káosz

Még nem tudom hogy mi a tervem ezzel a bejegyzéssel. De épp a napokban gondolkodtam azon, hogy milyen régen is írtam.
Nem mintha, nem lenne témám. Mindig történik valami, mindig van valami apróság, vagy nagyobb dolog amiből bejegyzést lehetne írni. Mostanában viszont tiszta káosz az agyam. Egyszerűen nem tudom beosztani az időm, vagy nincs is időm.


Krisztián mostanában annyira össze-vissza alszik, kiszámíthatatlan, hogy mennyi időm van bármit is csinálni. Ez érvényes az ébren és nyugodtan töltött időre is.

Ha sikerült letenni aludni, vagy épp a tesóval játszik, vagy csak el van, felfedezi a világot, akkor igyekszem „mindent egyszerre” csinálni. Ilyenkor mindenbe bele kapok, össze-vissza kapkodok és nincs a tetteimben rendszer. Igyekszem berakni egy mosást, vagy elindítani azt az adagot, ami már egy ideje pihen a mosógépben vagy kiteregetni. Esetleg elmosogatni a reggeli után maradt edényt, talán előkészíteni a főzést, vagy megfőzni vagy befejezni a főzést. Egy kicsit összeseperni, netalántán utána még felmosni.

Mivel nem lehet mindent abba az időbe besűríteni, amikor a férjem itthon van, így kénytelen vagyok a nap folyamán is haladni a dolgaimmal. Csak teljesen kaotikus az egész.




Tudom, az lenne a logikus, ha egy dolgot elkezdenék és azt szépen folyamatában végigcsinálnám, és befejezni. Ez mind nagyon szépen hangzik és én is tisztába vagyok ezzel, de egyszerűen nem megy. Annyira igyekszem minél több mindent besűríteni abba a 20-30 perces alvásidőben vagy 10-15 perc önálló játékidőbe, hogy kapkodok. Mert amíg fő a pörkölt a gázon, addig elmosogatom a reggeli után maradt edényeket vagy megyek leszedni a ruhát, de közben találtam néhány játékot a földön azt összeszedem. Vagy megyek keresztül az előszobát és eszembe jut, hogy mégiscsak összekéne most seperni. De amúgy a lomosba indultam az ebéd készítéséhez szükséges hozzávalókért. Most is, miközben azt a bejegyzést diktálom, - mert írni nem nagyon van időm, csak diktálni - eközben is épp a reggelit készítem a gyerekeknek.

Na, de emellett vannak azok a pillanatok, amikor valahogy sok időm van. Jó pár apróságot elvégeztem a napi teendőimből, a gyerekkek is elvannak, és hirtelen rámszakad a „sok” szabadidő, amivel meg nem tudok mit kezdeni. Mert van ugye pár elmaradt nagyobb feladat, de magamra is kéne szánni valamennyi időt, pl. kötni, vagy olvasni. Nos, ilyenkor ülök le az ágyra, és bámulok magam elé, és nem csinálok semmit.

Van az a lelkiállapot, van az a pont a nap végén, amikor a mosogatásnak terápiás hatása van. Az az idő, amikor csak én, egyedül, gondolatok nélkül lehetek.

Egyenlőre nem látom ebből a labirintusból a kivezető utat. Talán a tanévkezdés meghozza. De lehet, hogy nem. Hiszen a tesók elmennek, és hiába lesz Krisztián nagyobb, önállóbb egy kicsivel, a társaság, aki lekötötte, már nem lesz, csak én.


De egyszer csak utol érem magam, és kitakarítom végre rendesen, és alaposan a konyhát, rendbe rakom a lomost, egyszerre pucolok meg minden ablakot és nem egyesével mosok függönyt. Talán a gépemen is tartok egy nagytakarítást, szinkronizálom a vinyókat. És nézd összeszedtem pár (újabb) feladatot. 

2021. május 7., péntek

Cumi vagy ujjszopás

Sokszor hallani, hogy minden gyerek más. Ezt persze én is megtapasztaltam, kisebb és nagyobb dolgokban is. De a mostani különbség kicsit lezsibbasztott. 

Hazudnék, ha azt állítanám, mindig is elleneztem a cumit. De az idilli elképzelésem az volt, hogy nem lesz rá szükség. Ezzel szemben meg mindenki cumizott.

Amikor az első gyerek született, nem is volt itthon cumi. Úgy voltam vele, hogy nekünk úgyse lesz rá szükség. 
Ó, milyen naiv voltam. Volt egy délután, - kb 1 hetes lehetett a kicsi - amikor semmi se volt jó, se cici, se ölben, se velem, se másnál. Kétségbe esésemben hívtam Zsoltit, aki épp terpeszbetétes pelusért indult. Hozott is egyfajta cumit, ami jónak is bizonyult. Az első pillanattól elfogadta, nem volt vele gond. Dominik kb. 6 hónaposan magától elhagyta a cumit, és nem kellett „pótlás”, nem kezdte el szopni az ujját.

Máténál már a kezdetektől készültünk cumival. Ugyanazt a márkát vettük neki is, mint annak idején Dominiknak. Nála is a kezdetektől bevált, elfogadta. De most annyira jól sikerült, hogy le le akarta tenni. 
az oviban - megkésett beszéd
Rebeka még most is. Ha elvesszük keze a szájában. Nála is lassú volt a beszéd, 1,5 évesen még csak mutogatott.

Szerencsére, ha alvás közben kiesett, nem volt belőle gond, aludtak tovább nyugodtan.

Krisztián viszont teljesen más.
A cumit egyenesen elutasítja. Ha a szájába teszi, rácuppan, szívja kicsit, de ki is köpi.

Nagyon cuki, ahogy szopizta az ujját, főleg, amikor alszik. De félek.

A cumit el tudom venni, vagy valamilyen módszerrel (tündér, Mikulás, cumifa...) leszokik. De az ujja mindig ott lesz. 

Krisztián olyan néha, hogy ha valami közelít a szájához már tátja nagyra, mintha be akarná kapni. Legyen az az orrom, az állam vagy éppen a hajam, de amikor meg cicizni kéne, akkor meg nem kell. 

De valami megváltozott. Kb. 5 hónapos lehetett Krisztián, amikor az esélytelenek nyugalmával még egyszer odaadtam a cumit. Akkor elfogadta, és nem köpte ki rövid időn belül. Úgy tűnt, most már tetszik neki. Ezen felbuzdulva megpróbáltam más típusokat is a szájába rakni, de azokkal nem értem el ekkora sikert.
5,5 hónaposan már cumis babának neveztük, beszereztünk a kedvenc márkából nagyobb méretet, és több darabot is.

Mostanra, 6 hónapos korára már eléggé ragaszkodik hozzá. Magának beteszi a szájába, segít a megnyugvásban, olykor az elalvásban is. Néha úgy kell kivennem a szájából, hogy cicire cseréljem.
De ennek ellenére nincs meg (még) az a végtelen ragaszkodás. Elvan nélküle, játszik, minden mást megfogdos, a szájába vesz, nem ébred fel amiatt, mert kiesett a szájából.

Összességében örülök, hogy így alakult. Meglátjuk, hogy mi lesz később, mennyire fog ragaszkodni hozzá.


Nos, mit is mondjak. Minden máshogy alakult! A kezdeti lelkesedés nagyon rövid ideig tartott. Már nem kell a cumi, se az ujja. 10 hónaposan azt tudom mondani, hogy a félelmeim, és ez a probléma megszűnt.

Előfordul, hogy a tesó cumiját kiveszi a szájából, és ha nem figyelek épp, akkor bekapja, de inkább rágókának nézi, nem cuminak használja. Emiatt vettünk abból a márkából neki valót és ilyen helyzetekben odaadjuk neki, de akkor is a tesóé a jobb.

Azt hiszem a cumi mellett teszem le a voksom. Állítva ezt úgy, hogy Rebeka 2,5 évesen még mindig cumizik. De egyszer talán ő is el fogja hagyni, ahogy Máté is elhagyta az oviban, több, mint 3 évesen.

2020. október 20., kedd

Milyen egy hétköznap, 4 gyerekkel

Itt vagyok egy átlagos hétköznap este. Visszatekintve a mai napra, elég sok mindent csináltam, közben meg szinte semmit.

Forrás: http://yvette-hildegard.blogspot.com/2018/04/a-lathatatlan-munka-vilagnapja-aprilis.html


7 óra körül keltem. Krisztián még aludt. A szokásos reggeli rutin után kimentem a konyhába. Ott rohamoztak meg a gyerekek a reggeli öleléssel. Megkavartam a kávém, közben jött Rebeka, hogy segítsek felöltözni, megigazítani a zoknit. Komótosan megittam a kávét, közben Krisz is felkelt. De a fiúk indultak oviba, így nekik segítettem cipőt, kabátot venni. Elköszöntünk, majd indulás a hálószobába. Átöltöztem, összeágyaztam, utána felöltöztettem Krisztiánt is.

8 órakor ültem le, hogy megetetem. Na ebből nem lett semmi. Mivel folyik az orra, a váladéktól köhög, tüsszög, nehezebben megy a szopi. Az orrszívás se segített,  csak sírás lett belőle, így hagytam. Felvettem, ringattam, próbáltam megnyugtatni. Közben kicsit Rebekával is foglalkoztam.

8:45 körül elaludt Krisztián, ezért úgy döntöttem kimegyek a konyhába. Csak előtte útba ejtettem a fürdőszobát, ahol elindítottam a mosógépet, és kitakarítottam a bilit, összeszedtem az üres WC papír gurigákat. Majd adtam Rebekának reggelit.

9 körül neki akartam kezdeni az ebédnek, de a konyha(pult) állapota nem tette lehetővé. Csináltam egy kis helyet, felvágtam és bepácoltam a húst. Majd az edény elpakolás, és mosogatás következett.

9:30 előtt kelt fel Krisz. Még gyorsan elöblítettem az utolsó edényeket, és bementem hozzá.
Már éhes volt, így szépen, nyugodtan, de kicsit, szörcsögve evett. Azt hittem, csak büfi szünet lesz, de már nem akart tovább enni, így kimentünk a konyhába.

9:45 táján betettem Krisztiánt a pihenőszékbe, én nekiláttam az ebédnek. Vizet forraltam a rizsnek, és elkezdtem készíteni a húst is. Közben Rebeka a kis konyhában játszott, ő is főzött. Néha-néha odahozta nekem azt, amit készített. 

Kb. 10:20-ig minden rendben ment. Kb akkor kezdett el Krisztián elégedettlenkedni. Az utolsó 2-3 percben már sírássá fajult a helyzet. Szerencsére kész lett a kaja, így bementem a szobába, hátha enne egy kicsit.

10:33-at mutatott az óra, amikor leültem. De még szinte le se tettem a hátsóm, máris sírásba kezdett Krisztián. Tudom, hogy ilyenkor nem akar enni, inkább nézelődne, vagy álmos. Kipróbáltam először a nézelődést. Nem nagy sikerrel. Egy darabig el volt, majd elkezdett ordítani. Utána megint abbahagyta, nézelődött. Megpróbáltam egy kicsit tornáztatni, mert azt szereti, de most nem segített.
Akkor inkább alvás. Először lefeküdtem mellé, úgy evett egy kicsit, nyugodtan, majd hirtelen felsírt. Akkor tudtam, hogy itt több is van, mint a fáradság. Bekentem az ínyét Dologel-el. Enni már nem akart utána, így felálltam, és járkáltam vele kicsit. De álmosság jelét nem mutatta, inkább nézelődött. 

10:45-kor kapcsoltam be a gépem, hogy foglalkozom kicsit a Betterware promós képeivel. Ezt máskor is szoktam, ilyenkor Krisztián általában ücsörög az ölemben, vagy játszik valamivel a pihenőszékben. Most az ölben ücsörgés, nézelődés lett.
Közben segítettünk Rebekának pisilés után. Majd visszaültem.

11:10 volt, amikor kész lett a mosógép. De akkorra Krisztián már szunyókált a karomban. Még vártam pár percet, mire letettem. Utána mentem teregetni. Amikor kész lettem, az „alvós szobában” ágyaztam össze, majd bekészítettem egy újabb adagot a mosógépbe. De még gondolkoztam, hogy elindítsam-e ma.

11:30 táján csatlakoztam Rebekához, hogy játszunk egy kicsit. Előkerült a formabedobó, épített kicsit fa kockákból, azt utána elpakolta a vödörbe (távolabbról próbált beletalálni). Utána még „telefonáltunk” kicsit. Észre se vettem, hogy elrepül az idő. Rebeka mondja, hogy éhes.

Pár perc múlva 12:00, és már melegedett a leves. Rebeka ügyesen szedett magának tésztát, én levest. Amíg evett, a telefonom nyomkodtam. Bár az edényeket el lehetett volna rakni, és elmosogatni a főzés után, de nem akartam zörögni.
Amikor befejezte az evést Rebeka, közölte, hogy aludni akar, az ágyikóban. El is indultunk, de

12:15-kor Krisztián sírva ébredt, így Rebekát a mi ágyunkra küldtem. Tisztába tettem a kicsit, és leültem megetetni. Rebekát közben a szabad kezemmel simogattam. Gyorsan el is aludt.

12:30-ra Krisztián is elaludt, sikerült letenni a kiságyba, és kicsit pakoltam a konyhában. Nem sokat haladtam.

12:50-kor ismét felkelt a kicsi. Újabb etetés. De 1-kor csengetett a futár, így abbamaradt. Utána pedig már nem akart megint enni. Így ücsörgés, nézelődés következett.

13:15 körül nyűgös volt, de nem akart enni, így lefektettem az ágyra. Egy kicsit tornáztattam, gyakoroltattam vele az oldalra, hasra fordulást, hagytam egy picit hason. Majd visszafordítottam és ezt megismételtem a másik irányba is. Egy rövid ideig sikerült lekötnöm, és viszonylag jól elvoltunk. Még ebédelni is tudtam közben.

13:50-ig bírta. Akkor elkezdett Krisztián nyűgösködni, Rebeka pedig felkelt. Egy kis ringatás után viszont Krisz elaludt.

Kb 14:05 volt, amikor letettem Krisztiánt aludni, és kimentünk Rebekával a konyhába, és adtam neki enni.

14:19-ig aludt Krisztián. Utána pelust cseréltem, de enni nem akart. Járkáltam vele, ringattam. Végül 14:48-kor elaludt.

15:02-kor kiderült, hogy nekem kell menni a fiúkért. Nem is volt gond, amíg Krisztián aludt, mindketten elkészültünk. Átöltöztünk, összepakoltam a táskám, felvettem a hordozót, majd beletettem Krisztiánt, amire persze felkelt.

15:20 körül sikerült elindulnunk. Krisz nyűgös volt a hordozóban, hiszen nem evett. De kb. 10 perc alatt megbékéltet a helyzettel és nézelődött.

Az oviba elég hamar megérkeztünk, Rebeka szépen sétált mellettem. De az oviban volt inkább gond. Máté ügyesen öltözött, de Dominik a csoport szobából se akart kijönni, mert éppen játszott. Legalább 5 percig tartott amíg próbáltuk meggyőzni én is és az óvónők is, hogy kezdjen el öltözni. Amikor végre rávette magát, hogy öltözik akkor már gyorsabban haladtunk. 

16:10-kor indultunk hazafelé az oviból. még bementünk a pékségbe venni egy kenyeret és egy vizet. Utána azon volt a vita, hogy ki iszik a vízből, mikor iszik a vízből, utána ki csavarja rá a kupakot és ki hozza a vizet. Ezért úgy döntöttem, hogy elteszem a táskában a flakont. 
Még az úton való átkelés okozott problémát, mert nem akarták megfogni egymás kezét, amíg átmegyünk a zebrán.
Az persze csak részlet kérdés, hogy elszaladtak mellőlem, elindultak a nagy lépcsőn lefelé.

16:30-ra értünk haza, Krisztián még aludt, így be tudtam tenni a kiságyba. Segítettem mindenkinek leöltözni, kezet mosni. Kb. 10 percig tartott mire minden elrendeződött  persze közben felkelt Krisztián, és éktelen ordítással ébredt. Gyorsan tisztába tettem és leültem megetetni.

16:45-től evett Krisztián, de csak rövid ideig, mert megint elkezdett sírni. Miközben próbáltam megnyugtatni, még rá kellett szólni Mátéra, hogy vegye át a nadrágot, és megbeszéltünk egy feladatot Dominikkal. 
Mivel Krisztián nem akart enni, így jött a nézelődés. De abból is csak sírás lett. Letettem kicsit az ágyra, aból egy darabig elvolt, „tornázott”, nézelődött, szopizta az ujját. Majd megint sírni kezdett. Kicsit felvettem, megpróbáltam megetetni, nem ment. Ismét az ágyra tettem. Ott már jobban el volt, visongott, próbálgatta a hangját. De ez is hamar átcsapott sírásba.

17:30-ig próbálkoztam, akkor meguntam. Átmentünk a „játszós szobába” a gyerekekhez.

17:45 körül megérkezett Apa. A gyerekek pakoltak, de félbe hagyták, hogy kiszaladjanak köszönni.

18:15 Elkészült a délutáni kávé. A gyerekek játszottak, Krisztián a pihenőszékben volt, mi pedig nyugiban megittuk a kávét, beszélgettünk kicsit.

18:30-kor már nagyon nyűgös volt Krisztián, de nem akart enni. Az ujjamra viszont rácuppant, kicseleztem, és kicseréltem. Így elég jól evett.

18:40 körül átadtam Apának a kicsit, hogy haladjak a promóciós képekkel. De Apa hamarosan visszaadta, mert ment készíteni a vacsorát.

19:15-re kész lett a vacsora, így mindannyian kimentünk a konyhába.. Krisztián ilyenkor a pihenőszékbe szokott nézelődni.

19:45 körül elkezdtük a fürdést. Apa fürdette Krisztiánt, én pedig a többieket. Egy kicsit ott hagytam őket, amíg elpakoltam a konyhában a vacsora után, és összesepertem a konyhát, előszobát.

20:15 táján cseréltünk. Én leültem megetetni a kicsit, közben Apa befejezte a fürdetést. A gyerekek felöltöztek, és néztek egy mesét. Kicsit csúszásban voltunk.

21:30 körül a fiúk már az ágyukban voltak, de Rebeka csatlakozott hozzánk a nagy ágyon, ott aludt el percek alatt.
Én lefeküdtem, úgy etettem még Krisztiánt. De elbóbiskoltam kicsit.

22:00 óra volt, amikor felkeltem. Akkor áttettem Kriszt a kiságyba, mi pedig Apával még beszélgettünk egy jó óra hosszát.

23:30-kor mentem el zuhanyozni, és most, 23:47-kor fejezem be ezt a bejegyzést. 

Hosszú nap volt, eseményteli, de nem épp a legtermékenyebb, vagy legzsúfoltabb napom. Majd lehet, hogy megnézünk egy másik, tartalmasabb napot is.

Jó éjszakát!